Tanítóbeszéd az én-nélküliség jellegzetességéről

– Szerzetesek!
– Tiszteletreméltó Urunk! – válaszoltak ők.

A Magasztos a következőket mondotta:

– Szerzetesek, a forma nem én. Ha a forma én volna, akkor ez a forma nem vezetne szenvedéshez, és rendelkezhetnénk a formával eképpen: „A formám így legyen, a formám ne úgy legyen”. De mivel a forma nem én, hát szenvedéshez vezet, és senki sem rendelkezhet a formával eképpen: „A formám így legyen, a formám ne úgy legyen”.

– Szerzetesek, az érzés nem én. Ha az érzés én volna, akkor ez az érzés nem vezetne szenvedéshez, és rendelkezhetnénk az érzéssel eképpen: „Az érzésem így legyen, az érzésem ne úgy legyen”. De mivel az érzés nem én, hát szenvedéshez vezet, és senki sem rendelkezhet az érzéssel eképpen: „Az érzésem így legyen, az érzésem ne úgy legyen”.

– Szerzetesek, az érzékelés nem én. Ha az érzékelés én volna, akkor ez az érzékelés nem vezetne szenvedéshez, és rendelkezhetnénk az érzékeléssel eképpen: „Az érzékelésem így legyen, az érzékelésem ne úgy legyen”. De mivel az érzékelés nem én, hát szenvedéshez vezet, és senki sem rendelkezhet az érzékeléssel eképpen: „Az érzékelésem így legyen, az érzékelésem ne úgy legyen”.

– Szerzetesek, a képzőerők nem én. Ha a képzőerők én volna, akkor ezek a képzőerők nem vezetnének szenvedéshez, és rendelkezhetnénk a képzőerőkkel eképpen: „A képzőerőim így legyenek, a képzőerőim ne úgy legyenek”. De mivel a képzőerők nem én, hát szenvedéshez vezetnek, és senki sem rendelkezhet a képzőerőkkel eképpen: „A képzőerőim így legyenek, a képzőerőim ne úgy legyenek”.

– Szerzetesek, a tudat nem én. Ha a tudat én volna, akkor ez a tudat nem vezetne szenvedéshez, és rendelkezhetnénk a tudattal eképpen: „A tudatom így legyen, a tudatom ne úgy legyen”. De mivel a tudat nem én, hát szenvedéshez vezet, és senki sem rendelkezhet a tudattal eképpen: „A tudatom így legyen, a tudatom ne úgy legyen”.

– Szerzetesek, hogyan vélekedtek: állandó a forma, vagy állandótlan?
– Állandótlan, tiszteletreméltó Urunk.
– Mármost ami állandótlan, az szenvedésteli, vagy kellemes?
– Szenvedésteli, tiszteletreméltó Urunk.
– Mármost ami állandótlan, ami szenvedésteli, miután alá van vetve a változásnak, arról helyes-e eképpen vélekedni: „Ez az enyém, ez én vagyok, ez az én énem?”
– Nem, tiszteletreméltó Urunk.

– És az érzés állandó, vagy állandótlan?
– Állandótlan, tiszteletreméltó Urunk.
– Mármost ami állandótlan, az szenvedésteli, vagy kellemes?
– Szenvedésteli, tiszteletreméltó Urunk.
– Mármost ami állandótlan, ami szenvedésteli, miután alá van vetve a változásnak, arról helyes-e eképpen vélekedni: „Ez az enyém, ez én vagyok, ez az én énem?”
– Nem, tiszteletreméltó Urunk.

– És az érzékelés állandó, vagy állandótlan?
– Állandótlan, tiszteletreméltó Urunk.
– Mármost ami állandótlan, az szenvedésteli, vagy kellemes?
– Szenvedésteli, tiszteletreméltó Urunk.
– Mármost ami állandótlan, ami szenvedésteli, miután alá van vetve a változásnak, arról helyes-e eképpen vélekedni: „Ez az enyém, ez én vagyok, ez az én énem?”
– Nem, tiszteletreméltó Urunk.

– És a képzőerők állandóak, vagy állandótlanok?
– Állandótlanok, tiszteletreméltó Urunk.
– Mármost ami állandótlan, az szenvedésteli, vagy kellemes?
– Szenvedésteli, tiszteletreméltó Urunk.
– Mármost ami állandótlan, ami szenvedésteli, miután alá van vetve a változásnak, arról helyes-e eképpen vélekedni: „Ez az enyém, ez én vagyok, ez az én énem?”
– Nem, tiszteletreméltó Urunk.

– A tudat állandó, vagy állandótlan?
– Állandótlan, tiszteletreméltó Urunk.
– Mármost ami állandótlan, az szenvedésteli, vagy kellemes?
– Szenvedésteli, tiszteletreméltó Urunk.
– Mármost ami állandótlan, ami szenvedésteli, miután alá van vetve a változásnak, arról helyes-e eképpen vélekedni: „Ez az enyém, ez én vagyok, ez az én énem?”
– Nem, tiszteletreméltó Urunk.

– Tehát szerzetesek, bármilyen formáról legyen is szó, legyen az akár múltbéli, jövőbeli vagy jelenben felmerülő, durva vagy finom, saját magunkban vagy rajtunk kívül lévő, alsóbbrendű vagy magasabbrendű, távoli vagy közeli, helyesen megértve azt, ahogyan létezik, eképpen kell róla vélekedni: „Ez nem az enyém, ez nem én vagyok, ez nem az én énem.”

– Bármilyen érzésről legyen is szó, legyen az akár múltbéli, jövőbeli vagy jelenben felmerülő, durva vagy finom, saját magunkban vagy rajtunk kívül lévő, alsóbbrendű vagy magasabbrendű, távoli vagy közeli, helyesen megértve azt, ahogyan létezik, eképpen kell róla vélekedni: „Ez nem az enyém, ez nem én vagyok, ez nem az én énem.”

– Bármilyen érzékelésről legyen is szó, legyen az akár múltbéli, jövőbeli vagy jelenben felmerülő, durva vagy finom, saját magunkban vagy rajtunk kívül lévő, alsóbbrendű vagy magasabbrendű, távoli vagy közeli, helyesen megértve azt, ahogyan létezik, eképpen kell róla vélekedni: „Ez nem az enyém, ez nem én vagyok, ez nem az én énem.”

– Bármilyen képzőerőkről legyen is szó, legyenek azok akár múltbeliek, jövőbeliek vagy jelenben felmerülők, durvák vagy finomak, saját magunkban vagy rajtunk kívül lévők, alsóbbrendűek vagy magasabbrendűek, távoliak vagy közeliek, helyesen megértve azokat, ahogyan léteznek, eképpen kell róluk vélekedni: „Ez nem az enyém, ez nem én vagyok, ez nem az én énem.”

– Bármilyen tudatról legyen is szó, legyen az akár múltbéli, jövőbeli vagy jelenben felmerülő, durva vagy finom, saját magunkban vagy rajtunk kívül lévő, alsóbbrendű vagy magasabbrendű, távoli vagy közeli, helyesen megértve azt, ahogyan létezik, eképpen kell róla vélekedni: „Ez nem az enyém, ez nem én vagyok, ez nem az én énem.”

– Szerzetesek, ha egy nemes tanítvány, aki hallotta az igazságot, eképpen látja a dolgokat, akkor nem azonosul többé a formával, nem azonosul többé az érzéssel, nem azonosul többé az érzékeléssel, nem azonosul többé a képzőerőkkel, nem azonosul többé a tudattal.
Amikor nem azonosul többé, kihuny a szenvedély. A szenvedély kihunytával megszabadul. Amikor megszabadul, tudomással bír arról, hogy megszabadult. Megérti, hogy „Kimerült a születés, végig lett élve a szent élet, ami elvégezhető, elvégeztetett, ezen túl nincs semmi, amit véghez kellene vinni.”

Ezeket mondotta a Magasztos. A szerzetesek pedig örvendeztek, és helyeselték szavait.
E beszéd elhangzása közben az ötös csapatban lévő szerzetesek szíve a nem ragaszkodás által megszabadult minden szennyeződéstől.