O voi che avete gl’intelletti sani,
Mirate la dottrina che s’asconde
Sotto il velame delli versi strani!
[Ó ti, kik éltek józan értelemben,
lessétek, mily tan látható keresztül,
elfátyolozva különös rímemben!]†
Egészen nyíltan adja Dante e szavakkal1 tudtunkra, hogy művében olyan rejtett, valóban doktrinális értelem van – külső és látszólagos értelme csak egy fátyol –, amelyet azoknak kell megtalálniuk, akik a mélyére tudnak hatolni. A költő máshol még messzebbre megy, mivel azt állítja, hogy minden írást – és nem csak a szent iratokat – négyféle jelentés szerint lehet megérteni, és kell magyarázni: „si possono intendere e debbonsi sponere massimamente per quattro sensi”.2 Egyébként nyilvánvaló, hogy ezek a különböző jelentések soha egymást le nem ronthatják, vagy nem mondhatnak ellent egymásnak, de képes egyik a másikat kiegészíteni és harmóniába hozni, mint ugyanazon teljességnek részei, mint ugyanazon teljességnek részei, mint egyetlen szintézis alkotóelemei.
Így ahhoz az állításhoz, hogy az egész Isteni színjáték többféleképpen értelmezhető, nem fér semmi kétség, hiszen erről maga a szerző tanúskodik, aki bizonyosan bárki másnál alkalmasabb arra, hogy saját szándékairól tájékoztasson. Csak ott kezdődik a nehézség, amikor arról van szó, hogy meghatározzuk a különböző jelentéseket, különösen a legmagasabb transzcendencia és a legnagyobb mélység területein; és megjelennek természetesen az értelmezők közti nézetkülönbségek is. Ezek a kommentátorok a költői elbeszélés szó szerinti értelméből adódó filozófiai vagy inkább filozófiai-teológiai, valamint politikai és társadalmi jelentésben általában egyetértenek; a szó szerinti jelentéssel azonban még nem léptünk túl a harmadikon, pedig Dante négy jelentésre hívja fel figyelmünket. Melyik hát ez a negyedik? Véleményünk szerint nem lehet más, mint az iniciatikus, lényegében metafizikai jelentés; ehhez sokféle adat kapcsolódik, melyek anélkül, hogy mind a tiszta metafizikai rendből származnának, hasonlóképpen ezoterikus jellegűek. Pontosan ezek a jellegzetességek az okai annak, hogy a mélyebb jelentés ismeretlen maradt a Dante-kommentátorok nagy része előtt; mindenek ellenére, ha az ember erről nem tud, vagy teljesen félreismeri, akkor a többi jelentést is csak részlegesen értheti meg, mivel ez egy olyan rendező elv, amelyhez hozzárendelődik, és amellyel egyesül a jelentések sokfélesége.
Éppen azok, akik meglátták Dante művének ezoterikus oldalát, számos melléfogást követtek el annak valódi természetével kapcsolatban, ugyanis általában hiányzott náluk ezeknek a dolgoknak a valódi megértése, és olyan előítéletek hatottak értelmezésükre, amelyeket nem tudtak félretenni. Így Rossetti és Aroux – akik az elsők között jelezték ennek az ezoterizmusnak a meglétét – azt hitték, hogy Dante „eretnekségére” következtethetnek; nem vették észre, hogy ezek teljesen más területekre vonatkozó megfontolások. S noha ezek a kommentátorok tudtak bizonyos dolgokat, sok mást azonban nem. Ezeket próbáljuk mi megjelölni, semmiképpen nem állítva azt, hogy teljes körű kifejtését adjuk egy olyan témának, amely valójában kimeríthetetlennek tűnik.
Aroux szerint a kérdés így tehető fel: Dante katolikus volt-e vagy albigens? Mások szerint a kérdés inkább így hangzik: keresztény volt-e vagy pogány?3 Mi magunk részéről nem gondoljuk, hogy erre a nézőpontra kellene helyezkedni, mivel a valódi ezoterizmus egészen más, mint a külső vallás, és ha mutat is vele valamilyen kapcsolatot, csak annyiban, hogy a vallásos formákban szimbolikus kifejezésmódot talál. Kevéssé érdekes egyébként, hogy ezek a formák ehhez vagy ahhoz a valláshoz tartoznak-e, mivel itt egy lényegi doktrinális egységről van szó, amely látszólagos különbözőségük mögött rejlik.
Ezért vettek részt minden külső kultuszban a régi beavatottak, s megkülönböztetés nélkül csatlakoztak a megszilárdult szokásokhoz azokban az országokban, amelyekben tartózkodtak; és mivel Dante is látta ezt az alapvető egységet – nem pedig valamiféle felszínes „szinkretizmus”-ból –, egyöntetűen és a helyzetnek megfelelően olyan nyelvet használt, amely a kereszténységből vagy az ókori görög-római világból származott. A tiszta metafizika nem pogány és nem is keresztény, hanem egyetemes. Az ókor misztériumai nem a pogányságból származtak, de rárakódtak arra.4 Hasonlóképpen, a középkor alatt voltak szervezetek, melyek iniciatikus, nem pedig vallási jellegűek voltak, de amelyeknek alapjai a katolicizmusban nyugodtak. Ha Dante ilyen szervezethez tartozott – mint ahogy kétségtelennek látszik –, ez semmiképpen nem ok arra, hogy „eretneknek” nyilvánítsák. Akik így gondolják, hamis vagy hiányos képet alkotnak a középkorról, mondhatni csak a külsejét látják, mivel a modern világban a külsődlegességen kívül nincs más, ami összehasonlításul szolgálhatna.
Ha minden iniciatikus szervezet valódi jellege ilyen volt, akkor csak két esetben lehetett „eretnekséggel” vádolni valamely szervezetet vagy annak bizonyos tagjait; s mindezt azért, hogy álcázzák a sokkal jobban megalapozott, vagy legalábbis sokkal jobban alátámasztott vádakat, amelyeket nem fogalmazhattak meg nyíltan. E két eset közül az első akkor adódott, amikor egyes beavatottak nem megfelelő időpontban hoztak nyilvánosságra bizonyos ismereteket, azt kockáztatva ezzel, hogy a magasabb igazságok megismerésére még elő nem készített fejekben zavart okoznak, vagy társadalmi felfordulást provokálnak. Az ilyen nyilvánosságra hozatalok szerzői követtél el azt a hibát, hogy keveredést okoztak a két rend, az ezoterikus és az exoterikus között, ami végeredményben elegendő volt ahhoz, hogy igazolja az „eretnekség” vádját. Ennek példáját találjuk különböző esetekben az iszlámban,5 ahol az ezoterikus iskolák általában nem keltik fel az exoterizmust képviselő vallási és jogi hatóságok ellenségességét. A második eset akkor fordult elő, amikor a vádat puszta ürügyként használta valamely politikai hatalom ahhoz, hogy megsemmisítse ellenfeleit, akiket annál félelmetesebbnek tartott, minél nehezebb volt e célt szokványos eszközökkel elérni. Ennek egyik leghíresebb példája a Templomos Rend megsemmisítése, s ez az esemény éppen a jelen tanulmány témájával van közvetlen kapcsolatban.
† Az Isteni színjáték idézetek Babits Mihály fordításából valók.
1. Pokol, IX, 61-63.
2. Convito (Vendégség), Második értekezés, I. [... az írásműveket legfeljebb négyféle értelemben lehet értelmezni és kell magyarázni].
3. Vö. Arturo Reghini L’Allegoria esoterica di Dante című tanulmányával, in Nuovo Patto, 1921.szeptember-november, 541-548. o.
4. Meg kell mondanunk, szívesebben alkalmaznánk más szót a hosszú használat során meggyökeresedett „pogányság” szó helyett, melyet kezdetben megvető árnyalattal alkalmaztak a görög-római vallásra, amikor ez hanyatlásának utolsó fokán a puszta népi „babona” szintjére korlátozódott.
5. Különösen El-Halládzs híres példájára hivatkozunk, akit a hedzsra 309. évében (a keresztény időszámítás szerint 921-ben) végeztek ki Bagdadban, és akinek emlékét azok is tisztelik, akik úgy tartják, hogy igazságosan ítélték el meggondolatlan kijelentéseiért.