A bécsi múzeumban van két érme, melyek közül az egyik Dantét, a másik Pietro di Pisa festőt ábrázolja; mindkettő hátoldalán az F. S. K. I. P. F. T. betűk olvashatók, melyeket Aroux a következőképpen értelmezett: Frater Sacræ Kados, Imperialis Principatus, Frater Templarius. Az első három betűnek ez a magyarázata nyilvánvalóan téves, és nincs érthető jelentése. Véleményünk szerint a betűk olvasata: Fidei Sanctæ Kados. A Fede Santa társaság, amelynek Dante valószínűleg egyik vezetője volt, egy harmadrendi, templárius eredetű szervezet volt, ami a Frater Templarius elnevezést támasztja alá. Tisztségviselői a Kados címet viselték; ez a héber szó „szent”-et vagy „felszentelt”-et jelent, és a szabadkőművesség legmagasabb fokozatainak megnevezéseként még ma is fennmaradt. Ebből látható, hogy nem indokolatlanul választotta Dante égi utazása végén kísérőjének Szent Bernátot,6 aki a Templomos Rend szabályzatát létrehozta. Úgy tűnik, Dante ily módon akarta kifejezésre juttatni, hogy a korszak feltételei között csak Szent Bernát segítségével lehet a szellemi hierarchia legmagasabb fokára eljutni.
Ami az Imperialis Principatust illeti, magyarázatához talán nem szükséges a Dante által játszott politikai szerep vizsgálatára korlátozódni, mivel ez csak azt mutatja, hogy azok a szervezetek, amelyekhez Dante tartozott, a császári hatalom pártján álltak. Szükséges még megemlítenünk, hogy a „Szent Birodalom”-nak szimbolikus jelentése is van, és hogy a Skót Szabadkőművességben a Legfelső Tanácsok tagjait még ma is a Szent Birodalom tisztségviselőinek nevezik, míg a „Herceg” cím számos fokozat elnevezésében benne van; azonkívül a különböző rózsakeresztes eredetű szervezetek vezetői a XVI. századtól az Imperator címet viselték. Több ok miatt gondoljuk, hogy a Fede Santa Dante korában bizonyos analógiákat mutatott azzal, ami később a „Rózsakeresztes Testvériség” volt, még ha az utóbbi nem is származott többé-kevésbé közvetlen módon az előbbitől.
Még számos ilyen párhuzamot fogunk találni. Aroux is sokat megemlít; az egyik lényeges pont, amelyre ő helyesen rávilágított, noha talán nem vonta le az összes belőle fakadó következtetés, a Dante által leírt különböző szimbolikus régiók, különösen az „egek”-é. Ezek a régiók valójában különböző állapotokat ábrázolnak; az „egek” tulajdonképpen „szellemi hierarchiák”, vagyis beavatási fokozatok; ebben az értelemben érdekes párhuzamot lehetne vonni Dante és Swedenborg koncepciója között, hogy ne is említsük a héber Kabbala és mindenekelőtt a muzulmán ezoterizmus néhány teóriáját. Erre vonatkozólag maga Dante nyújt felvilágosítást, amelyet érdemes kiemelni: „A vedere quello che per terzo cielo s’intende... dico che per cielo intendo la scienza e per cieli le scienze”.7 De valójában melyek azok a tudományok, amelyeket az egek szimbolikus elnevezés alatt érteni kell? S talán célzás is van a hét szabad művészetre, amelyet Dante éppúgy, mint összes kortársa oly gyakran emleget? Ami miatt arra kell gondolnunk, hogy ez így van, az az, hogy Aroux szerint „a katharoknak a XII. századtól ismertető jeleik, jelszavaik, asztrológiai doktrínájuk volt: a beavatási rítusokat a tavaszi napéjegyenlőség idején végezték. Tudományos rendszerük a megfelelések doktrínáján alapult: a Holdnak a Grammatika felelt meg, a Merkúrnak a Dialektika, a Vénusznak a Retorika, a Marsnak a Zene, a Jupiternek a Geometria, a Szaturnusznak az Asztronómia, a Napnak az Aritmetika vagy a megvilágosodott Értelem.” Ily módon a hét bolygószférának, amely Dante kilenc ege közül az első hét, megfelelt a hét szabad művészet, pontosan azok, melyeknek neveit a Kados Létrája (a Skót Szabadkőművesség 30. fokozata) bal oldali szárának hét fokán figyelhetjük meg. Az emelkedő sorrend, ez esetben, egyfelől csak a Retorika és a Logika (ami ez alkalommal a Dialektikát helyettesíti), másfelől a Geometria és a Zene beiktatásával különbözik az előbbitől, valamint abban, hogy az Aritmetikát, mint a Napnak megfelelő tudományt, az a rang illeti, amely a bolygók asztrológiai rendjében normálisan ehhez az égitesthez tartozik, vagyis ez a negyedik, a hetes sor közepe, míg a katharok a misztikus Létra legmagasabb fokára helyezték, úgy, ahogy Dante a létra jobb oldali ágán a Hitet (Emunah) felelteti meg neki, vagyis a titokzatos Fede Santát, amelynek ő Kadosa volt.8
Ide kívánkozik azonban ehhez a témához egy észrevétel: hogyan lehetséges, hogy az ilyesfajta megfeleléseket, melyek végül is valódi beavatási fokozatok, a szabad művészetekhez társították, melyeket nyilvánosan és hivatalosan tanítottak valamennyi iskolában? Véleményünk szerint egymáshoz rendelésüknek két fajtája volt: egy exoterikus és egy ezoterikus. Vagyis minden profán tudomány fölé helyezhető egy másik tudomány, amely, ha úgy tetszik, ugyanazzal a tárggyal foglalkozik, de mélyebb nézőpontból vizsgálja, és amely a profán tudományhoz viszonyítva olyan, mint az írások mélyebb jelentése a szó szerinti jelentéshez képest. Úgy is lehetne mondani, hogy a külső tudományok kifejezési formát kínálnak a magasabb igazságok számára, mivel nem mások, mint más létrendbe tartozó valaminek a szimbólumai, mert – ahogy Platón mondta egy alkalommal – az érzékelhető nem más, mint az érthető visszfénye.
A természet jelenségei és a történelem eseményei mind szimbolikus értékkel bírnak – olyan mértékben, amilyenben kifejeznek valamit azokból a princípiumokból, amelyektől függnek s amelyeknek többé-kevésbé távoli következményei. Ily módon minden tudomány és művészet megfelelő transzponálás révén valódi ezoterikus értéket nyerhet. Miért játszhattak volna a szabad művészetekből származó kifejezések a középkori beavatásokban olyan szerepet, amely ahhoz hasonlítható, amit az építők művészetéből kölcsönzött nyelv játszik a spekulatív szabadkőművességben? S tovább menve: ha így tekintjük a dolgokat, ezzel visszavezetjük őket princípiumaikhoz. Ezért ez a fajta szemlélet nem esetleges módon kapcsolódik hozzájuk, hanem lényegükhöz tartozik; s ha ez így van, akkor az ezzel kapcsolatos tradíció nem nyúlik-e vissza a tudományok és művészetek eredetéig, míg a kizárólagosan profán nézőpont nem egy teljesen modern nézőpont-e, amely a tradíció általános elfelejtésének következménye? Nincs arra lehetőségünk, hogy ezt a kérdést minden részletében kifejtsük itt, de lássuk, hogyan mutatja be maga Dante első Canzonéjához írt kommentárjában azt a módszert, amellyel bizonyos szabad művészetek szabályait művére alkalmazza: „O uomini, che vedere non potete la sentenza di questa Canzone, non la rifiutatate però; ma ponete mente alla sua bellezza, che è grande, si per costruzione, la quale si pertiene alli grammatici; si per lo numero delle sue parti, che si pertiene alli musici”.9 Ahogyan a számokkal hozza kapcsolatba a zenét, ami minden tekintetben a ritmus tudománya, nem ismerhető-e fel a pitagoreus tradíció visszhangja? És nem pontosan ez a tradíció az, amely lehetővé teszi az aritmetikának tulajdonított „szoláris” szerep megértését, amely ezt az összes többi tudomány közös középpontjává teszi, és kialakítja azokat a kapcsolatokat, amelyek egyesítik ezeket; különösen a zenét a formák arányai révén (ami közvetlen alkalmazását az építészetben nyeri) a geometriával, s az égi szférák harmóniájának ismerete révén az asztronómiával? A továbbiakban elég alkalmunk lesz látni, milyen alapvető jelentőségű a számok szimbolizmusa Dante művében; s ha e szimbolizmus nemcsak pitagoreus, ha más tanításokban is megjelenik, azon egyszerű oknál fogva, hogy az igazság egy, azért még gondolhatunk arra, hogy Püthagorasztól Vergiliusig, és tőle Dantéig, a „tradíció lánca” semmiképpen nem szakadt meg Itália földjén.
6. Paradicsom, XXXI. A contemplante (szemlélő) szónak, amellyel Dante mindjárt az elején Szent Bernátot illeti (XXXII. 1.), nyilvánvalóan kettős jelentése van a Templum szóval való kapcsolata miatt.
7. Convito (Vendégség), Második értekezés, XIII. [Hogy lássuk, mit értünk a harmadik égen... az égen a tudományt, az egeken a tudományokat...]
8. Kados titokzatos Létrájával kapcsolatban, melynek kommentárját később folytatjuk, lásd F.: Vuilliaume Manuel maçonnique című művét, XVI. 213–214. o. második kiadása (1830) szerint idézzük e művet.
9. E szöveg fordítása: „Ó, emberek, akik nem ismerhetitek meg ezen ének gondolatait, ne vessétek el mégsem; vegyétek eszetekbe nagy szépségét, mind fogalmazásban, amely a grammatikusokra tartozik, mind gondolatainak rendjében, amely a retorikusokra, mind pedig részeinek számában, amely a zenészekre tartozik.”