A Saint-Yves d’Alveydre halála után 1910-ben megjelent1 Mission de l’Inde című könyv keretében szerepel egy Agarttha nevű titokzatos beavatási centrum leírása; sok olvasó nyilván feltételezte, hogy ez egy teljesen kitalált történet, afféle minden reális alapot nélkülöző képzelgés. Ha valaki teljesen szó szerint veszi, valóban képtelenségeket tartalmaz e mű, amelyek arra jók, hogy igazoljanak egy sajátos nézetet, különösen azok előtt, akik szeretik csak a felszíni jelenségeket meglátni. A szerzőnek nyilván megvolt az oka, hogy a könyvet maga nem hozta nyilvánosságra, bár jó régen megírta (jóllehet szerkesztetlenül hagyta). Agarttha és annak és annak Brahmatma megjelölésű vezetőjének egyetlen korábbi európai említése egy még felületesebb író nevéhez, Louis Jacolliot-hoz fűződik,2 aki azonban nem tekinthető mérvadónak, bár mintha hallott volna valamit szólni e dolgokról Indiában, csakhogy képzelete úgy zúgolódott ezek ellen, akárcsak a nyugovás ellen. Mindamellett 1924-ben váratlanul egy „Vadak, emberek, istenek” című könyv jelent meg a színen. Itt Ferdinand Ossendowski egy 1920–21-ben Közép-Ázsián keresztül tett izgalmas utazást ír le, olyan részleteket használva, főleg a könyv vége felé, amelyek majdnem teljesen megegyeznek Saint-Yves-éivel. E mű által felkeltett élénk érdeklődés végre kedvező alkalomról gondoskodik, hogy megtörjön a csend Agarttha ügyében.
Voltak természetesen rosszindulatú, szkeptikus kritikusok, akik rögtön Saint-Yves plagizálásával vádolták Ossendowski urat, alátámasztva állításukat a két könyv párhuzamos szakaszainak kimutatásával: vannak is jócskán, amelyek minden részletükben meglepő hasonlóságokat mutatnak. Például az egyik legvalószínűtlenebb Saint-Yves-féle állítás szerint léteznie kell egy földalatti világnak, amelynek kontinensek és óceánok alatti hálózata eléri a világ valamennyi részét, és azokkal kapcsolatot tart fenn. Ossendowski meg sem kísérli igazolni ezt saját tapasztalatai szerint, s tulajdonképpen elismeri, hogy nem tudja, mit szóljon ezekhez, ő csak azon emberek tanúságtételét adja, akikkel utazása során találkozott. Van itt aztán olyan rész is, más egyebek mellett, ahol a „világkirályt” festi le, ősének sírdombja előtt, vagy ahol még a cigányok eredetének kérdése is felvetődik, akik, mint mondják, eredetileg Agartthában éltek.3 Azt írja Saint-Yves, vannak pillanatok a „kozmikus misztériumok” földalatti celebrálása közben, amikor a magányos utazók mozdulatlanná dermednek, és még az állatok is elcsöndesednek;4 Ossendowski pedig biztosít minket, hogy az egyetemes kontempláció egy ilyen pillanatában ő maga is jelen volt. Mind közül a legfontosabb, hogy mindkét író különös egybeeséssel beszél egy rendkívüli, emberekkel és állatokkal benépesített szigetről, amely mára eltűnt. Míg Saint-Yves a szicíliai Diodorus Iambulus úti élménybeszámolóját idézi, addig Ossendowski egy idős nepáli buddhista utazását írja le; mindkét beszámoló feltűnően hasonló, úgyhogy ha tényleg két változat létezik oly erősen eltérő forrásból, érdemes lenne újra felkutatni őket, gondos összevetés végett.
Bár ezeket az észrevételeket szükséges megtenni, ugyanakkor hangsúlyozni kell, hogy meg vagyunk győződve arról, hogy a plagizálás vádja teljesen alaptalan; mindazonáltal nem szándékunk egy számunkra kevésbé érdekes vitába bocsátkozni. Függetlenül attól a nyilvánvaló bizonyítéktól, amit Ossendowski nyújtott, tudjuk más forrásokból, hogy az efféle történetek széles körben elterjedtek Mongóliában, illetve Közép-Ázsiában, s hozzátehetjük még, hogy valamennyi nép tradíciójában fellelhető valami hasonló. Másrészt nehéz lenne indokot találni arra, hogy miért kellett volna Ossendowskinak szándékosan kihagynia bizonyos részeket, vagy megváltoztatnia egyes szavak betűzését, miképpen azt az Agharti esetében tette, Agartthát használva helyette, ha tényleg a Mission de l’Inde-ből másolt. Azonban ez könnyen megmagyarázható, ha az értesüléseit mongol forrásra, és nem Saint-Yves hindu forrásaira alapozta (mint ismeretes, utóbbi kapcsolatban állt hindukkal).5 Továbbá nehéz lehetett „világkirálynak” nevezni a beavatási hierarchia fejét, mivel ez a cím sehol sem fordul elő Saint-Yves munkáiban. És, még ha el is ismernénk bizonyos mértékű plagizálást, az sem lenne tagadható, hogy Ossendowski előtérbe helyez különböző originális, a Mission de l’Inde-ben elő nem forduló eszméket, amelyeket a maguk teljességében nyilván nem találhatott ki. Ehhez azonban hozzá kell tenni, hogy figyelmét sokkal inkább a politika, mintsem az eszmék vagy doktrínák tanulmányozása kötötte le, így aztán az ezotériával kapcsolatos dolgokban való járatlansága lehetetlenné tette számára, hogy azokat valódi jelentőségükben felmérje. Többek között elmeséli a „fekete kő” történetét, amit eredetileg a „világkirály” küldött a dalai lámának, s ami később a mongóliai Urgába került, ahol hozzávetőlegesen száz évvel ezelőtt eltűnt.6 Ami azt illeti, a „fekete kő” több tradícióban is fontos szerepet játszik – a Cybele (Kübelé) szimbólumától a Mekkában kegyelettel őrzött Kábáig.7 Van egy másik példa: az Urgában lakozó Bogdo Kán, az „élő Buddha” őrzi más nagybecsű memorabiliumok között Dzsingisz kán szvasztikával bevésett gyűrűjét, és a „világkirály” pecsétjét viselő vörösréz jelvényt. Úgy tűnik, Ossendowski a két tárgy közül csak az egyiket látta, de, még ha ez így is van, vajon különösebben nehéz lett volna-e egy másikat elővarázsolnia képzeletéből, s nem lett volna-e természetesebb számára mondjuk egy arany jelvényről írni?
Ezen előzetes megfigyeléseknek elegendőeknek kell lenniük, mivel nincs szándékunkban sem további részletkérdések, sem polémiák megvitatása. Ha idézzük is Ossendowskit és Saint-Yves-t, az csak kiindulási pontként szolgálhat a további tanulmányozáshoz, amely jóval túlmutat azon, amit az ember bármelyikőjüktől megtudhat. Maga a téma fontossága felülmúlja személyiségüket, miképpen a miénket is, s amelynek amúgy sincs jelentősége az ilyen jellegű kérdések megválaszolásában. Az sem szándékunk továbbá, hogy „kritikai vizsgálatot” tartsunk munkáik felett, hanem az ismereteink szerint még rendelkezésre álló információkat óhajtjuk szem elé tárni, amelyek segítségül szolgálhatnak annak tisztázásához, amit Ossendowski a misztériumok misztériumának hív.8
1. Második kiadás, 1949.
2. Les Fils de Dieu, 236., 213–267., 272. old.; Le Spiritisme dans le monde, 27–28. old.
3. A „hányattatásban” élő népekkel kapcsolatban, amelyeknek a cigányság az egyik legfeltűnőbb példája, valóban van valami nagyon rejtélyes, ami közelebbi vizsgálatot igényelne.
4. Dr. Arturo Reghini hívta fel a figyelmet arra, hogy ez kapcsolatban állhatott az ősi timor panicusszal, ami tényleg nagyon valószínűnek tűnik.
5. Ossendowski ellenfelei azt a látszatot akarták kelteni, s így magyarázni a fent említett helyzetet, hogy egy orosz fordítás volt kéznél; azonban e fordítás léte igen kétséges, hiszen arról Saint-Yves örökösei sem tudnak. Ossendowskit az Om írása miatt is hibáztatták, mivel ugyanazt Saint-Yves Aumnak írja; azonban míg a szakrális szótagot az Aum alkotóelemeire bontva, addig az Om átírva jeleníti meg; mindkettő helyes és az Indiában, Tibetben és Mongóliában időszerű kiejtéssel van összhangban; ez a részlet önmagában lehetővé teszi, hogy megítéljük bizonyos kritikák kompetenciáját.
6. Ossendowski nem tudta, hogy a kő egy meteorit, mégis megpróbált bizonyos jelenségeket magyarázni, mint például a felszínén megjelenő betűket, feltételezvén, hogy ez valami palaféle.
7. Egy sajátos kapcsolat fedezhető fel a mennyből aláhullt lapsit exillisszel, amelyen bizonyos körülmények között feliratok tűnnek fel, és amely Wolfgang von Eschenbach verziójában azonos a Grállal. Ami még különösebbé teszi ezt a dolgot, ugyanezen változat szerint, hogy a Grált végül „János pap királyságába” szállították, amelyet Mongóliával akartak azonosítani, annak ellenére, hogy nincs pontos helymeghatározás az ügyben (lásd Dante ezoterizmusa [Bp., 1995, Stella Maris Kiadó], IV. fejezet.)
8. A legnagyobb meglepetéssel vettük tudomásul, hogy egyesek ezt a könyvet bizonyítékként próbálták feltüntetni egy bizonyos személy érdekében, akinek létezése számunkra teljesen ismeretlen volt e mű írása idején. A legszigorúbban visszautasítunk minden ilyenfajta állítást, bármilyen irányból jöjjön is az, mert mint már említettük, e könyv kizárólagosan a tradicionális szimbolikával kapcsolatos és nincs köze semmiféle személyeskedéshez.