Mielőtt a kozmikus ciklusok teóriájára rátérnénk, néhány megjegyzéssel rá kell mutatnunk a számok szimbolizmusának szerepére a dantei műben; e témát érintő nagyon érdekes útmutatásokat találtunk Rodolfo Benini professzor egyik munkájában,56 aki azonban nem vonta le belőlük az összes lehetséges következtetést. Bizonyos, hogy e munka a Pokol kezdeti tervére összpontosít, s túlnyomórészt irodalmi törekvések vezették; de azok a megállapítások, amelyekhez e kutatás vezetett, valójában sokkal átfogóbb jelentőségűek.
Benini szerint Dante különösen három számpárnak tulajdonít szimbolikus jelentőséget; ezek: a 3 és a 9, a 7 és a 22, az 515 és a 666. Az első két szám esetében nincs nehézség: mindenki tudja, hogy a költemény hármas felosztású, s ennek mély okait az imént fejtettük ki. Másfelől, már emlékeztettünk arra, hogy a 9-es Beatrice száma, miként a Vita nuovában (Az új élet) is megfigyelhető. Egyébként a 9-es közvetlenül kapcsolódik a 3-ashoz, mivel annak négyzete, és háromszoros hármasságnak tekinthető. Az angyali hierarchiák, és következésképpen az Ég száma, valamint a Pokol köreié, mivel bizonyos fordított szimmetria áll fenn az Egek és a Poklok között. Ami a 7-es számot illeti, amellyel sajátosképpen a Purgatórium felosztásában találkozunk, valamennyi tradíció egybehangzóan szent számnak tekinti; úgy véljük, szükségtelen felsorolni itt valamennyi alkalmazási területét. Mint legfontosabbra, csak a hét bolygóra emlékeztetünk, melyek sokféle analogikus megfelelés alapjául szolgálnak (már láttunk erre példát a hét szabad művészet kapcsán). A 22-es szám a 7-eshez kapcsolódik a 22/7 viszony révén, ami a kerület és az átmérő kapcsolatának közelítőleges meghatározása; így e két szám együttese jelképezi a kört, amely Dante és a pitagoreusok számára is a legtökéletesebb forma (mindhárom világ minden részletében körkörös beosztású); azonkívül a 22-es egyesíti magában az arisztotelészi fizika két „elemi mozgásának” szimbólumait: a helyváltoztató mozgást a 2-es képviseli, a megváltoztató mozgást a 20-as, amint maga Dante a Convitóban (Vendégség) kifejti.57 Ezt az értelmezést adja Benini az utóbbi számra vonatkozóan. Elismerve ennek helyességét, meg kell mégis mondanunk, hogy ez a szám nem látszik olyan alapvető jelentőségűnek, mint Benini gondolja; számunkra inkább egy másik számból származónak tűnik, melyet a szerző csak mellékesen említ: a 11-es számra utalunk, melynek csak többszöröse a 22.
Itt kissé meg kell állnunk; először is, annál inkább meglepő Benininek ez a téves szemlélete, mert egész munkája az alábbi megfigyelésre támaszkodik: a Pokolban a jelenetek vagy epizódok többsége, melyekre a különböző énekek tagolódnak, pontosan tizenegy vagy huszonkét versszakot (némelyek csak tizet) foglalnak magukba; van jó néhány hét strófás bevezetés és befejezés is. S ha ezek az arányok nem mindig maradnak így, az annak következménye, hogy a Pokol eredeti tervváltozata később módosult. Ilyen körülmények között miért ne lehetne a 11-es számot legalább olyan jelentősnek tekinteni, mint a 22-est? A megjelölt dimenziókban mindkét szám a „bugyrok” széleihez kapcsolódik, amelyek kerülete 11 illetve 22 mérföld; a 22-es azonban nem egyetlen többszöröse a 11-nek; ott van a 33-as is, az énekek száma a költemény mindhárom részében. Csak a Pokolnak van 34 éneke, ám az első inkább általános bevezetés, amely – a mű egészét tekintve – 110-ra egészíti ki az énekek számát. Másfelől, amikor tudjuk, mit jelentett Dante számára a ritmus, gondolhatjuk, hogy nem önkényesen választotta a tizenegy szótagos verssort, sem a három soros versszakot, amely a hármasságra emlékeztet. Minden versszak 33 szótagból áll, így az előzőkben említett 11 és 22 versszak összesen 33 és 66 verssort tartalmaz; különleges szimbolikus értéke van tehát a 11 ily módon adódó különböző többszöröseinek. Ezért nem kielégítő a 10-es és a 11-es beiktatása a 7-es és a 22-es közé – ahogy azt Benini teszi – azért, hogy olyan „négyességet alkosson, amely homályosan a görög négyességre emlékeztet”; az ilyen magyarázat inkább zavarosnak tűnik számunkra.
Bizonyos, hogy a 11-es szám jelentős szerepet játszott néhány iniciatikus szervezet szimbolizmusában; többszöröseit illetően csak arra emlékeztetünk, hogy a héber ábécé betűinek száma 22, és ismeretes e szám jelentősége a Kabbalában; a 33-as szám Krisztus földi életének éveit jelöli, s találkozunk vele még a szabadkőműves Rózsakereszt szimbolikus életkorában, valamint a Skót Szabadkőművesség fokozataiban is. 66 az arabban Allah nevének teljes számértéke, és 99 az Istenre vonatkozó főbb jelzők száma az iszlám hagyományban. Kétségkívül lehetne még számos más hasonlóságot találni. A 11-esnek és a többszöröseinek különböző jelentésein kívül, annak Dante általi alkalmazása a szó legszorosabb értelmében valódi „ismertetőjel”. Véleményünk szerint ebben rejlik az első szövegváltozat után a Poklon végrehajtott módosítások oka. E módosításokat kiváltható okok között Benini megemlít néhány változtatást a mű kronológiai és szerkezeti tervében; ezek kétségkívül lehetségesek, de számunkra nem eléggé bizonyítottak. Megemlíti azokat „az új tényeket is, amelyeket a költő igyekezett a próféciák rendszerében számba venni”; úgy véljük, itt elég jól megközelíti az igazságot, különösen, amikor hozzáteszi: „például V. Kelemen pápa 1314-ben halt meg, akkor, amikor a Pokolnak első változatában már készen kellett lennie”. Tulajdonképpen a változtatások valódi okai – megítélésünk szerint – azok az események, amelyek 1300 és 1314 között mentek végbe, vagyis: a Templomos Rend megsemmisíttetése és annak különböző következményei.58 Dante nem kerülhette el ezek megemlítését; megjövendöli – Capet Hugo szájába adva – Szép Fülöp gaztetteit, megemlítve azt a gyalázatot, hogy „helyettese személyében Krisztust” kínozza, majd ezekkel a szavakkal folytatja:59
Veggio il nuovo Pilato si crudele,
Che ciò nol sazia, ma, senza decreto,
Porta nel Tempio le cupide vele.
[Látom az uj Pilátust – semmi korlát
vérszomjának; s a templomba viendi,
törvény ellen, a kapzsiság-vitorlát.]
S meglepetésként a következő versszak60 szó szerint a Kados Templáriusok Nekam Adonaiját61 tartalmazza:
O Signor mio, quando sarò io lieto
A veder la vendetta, che, nascosa,
Fa dolce l’ira tua nel tuo segreto?
[Ó Uram Isten, melyik hír jelenti
már a bosszút, mely haragod csitítván
lelkem békéjét újra megteremti?]
Bizonyára ezek azok az új tények, amelyekkel Danténak számolnia kellett; de nem azok, amelyekre akkor gondolnak, ha nem ismerik azon szervezetek természetét, melyekhez Dante is tartozott. E szervezeteknek – melyek a Templomos Rendből származtak, és részben megőrizték annak örökségét – sokkal óvatosabban kellett álcázniuk magukat, mint korábban, és különösen külső vezetőjük, Luxemburgi VII. Henrik császár halála után, akinek székhelyét a legmagasabb Egekben Beatrice előlegezetten megmutatta Danténak.62 Attól kezdve hasznosnak bizonyult elrejteni a már említett „ismertetőjelet”: a költeménynek azt a beosztását, amelyben a 11-es szám megjelenik, nem megszüntetni kellett, hanem kevésbé láthatóvá tenni, oly módon, hogy csak azok vegyék észre, akik ismerik létének okát és jelentését. Ha arra gondolunk, hogy hat évszázad telt el, míg erre valaki nyilvánosan rámutatott, el kell ismernünk, hogy a foganatosított elővigyázatosságok hatásosak és eredményesek voltak.63
Másfelől, abban az időben, amikor Dante a költemény első részében e változtatásokat végezte, felhasználta az alkalmat, hogy új utalásokat tegyen más szimbolikus számokra; íme Benini kommentárja: „Dante tehát úgy képzelte, hogy szabályozza a próféciák és a költemény többi kiemelkedő jellegzetessége közti intervallumot, oly módon, hogy azok meghatározott számú verssor után egymásnak megfeleljenek (a számokat természetesen a szimbolikus jelentésűek közül választva). Összességében a tiszta rímek és a ritmikus periódusok rendszere ez, amely egy másik, sokkal komplikáltabb és titkosabb rendszert helyettesít, ahogy az megfelel annak a kinyilatkoztatási nyelvnek, amelyet a jövőt látó lények használnak. S így jelenik meg a híres 515 és 666, amivel teljessé válik a trilógia: 666 verssor választja el Ciacco próféciáját Vergiliusétól, 515 Farinatáét Ciaccoétól; újra csak 666 vers iktatódik Brunetto Latini és Farinata próféciája, és 515 III. Miklós és messire Brunetto próféciája közé.” Az 515-ös és 666-os szám, melyeket szabályos váltakozásban figyelhetünk meg, a Dante által alkalmazott szimbolizmusban egymással szemben állnak. Ismeretes, hogy 666 az Apokalipszis „fenevadjának száma”, és hogy sokféle, sokszor fantasztikus számításokat végeztek vele azért, hogy megtalálják az Antikrisztus nevét, melynek számértékét képezi, „hisz emberi szám”;64 másfelől az 515-ről Beatrice jóslatában világosan kiderül, hogy jelentése a másikkal éppen ellentétes: „Un cinquecento diece e cinque, messo di Dio...”.65 Úgy gondolták, hogy az 515 ugyanaz, mint a titokzatos Veltro (Agár), a nőstényfarkas ellensége, s így ez utóbbi az apokaliptikus fenevaddal tűnik azonosnak;66 még azt is feltételezték, hogy egyik is, másik is Luxemburgi Henriket jelöli.67 Nem szándékozunk vitatni itt a Veltro jelentését,68 de úgy véljük, nem feltétlenül kell egy meghatározott személlyel azonosítani. Véleményünk szerint csak annak a koncepciónak egyik arculatáról van szó, amelyet Dante a Birodalomról alkotott.69 Benini rámutat arra, hogy az 515-öt latin betűkkel DXV-nek írják, és e betűket úgy értelmezi, hogy azok a Dante, Veltro di Cristo szavak kezdőbetűi. Ez az értelmezés nagyon erőltetettnek tűnik, és egyébként is semmi nem ad okot annak feltételezésére, hogy Dante „Isten küldöttjének” tekintette volna magát. Valójában elég a számértékű betűk sorrendjét felcserélni, hogy eredményül DUX-ot, vagyis a Dux (vezér) szót kapjuk, amely nem igényel különösebb magyarázatot.70 Hozzátehetjük, hogy az 515-öt alkotó számok összege újra csak 11-et ad.71 Ez a Dux, ha úgy tetszik, lehet Luxemburgi Henrik, de úgyszintén és hasonlóképpen alátámasztva minden más vezető, akiket e szervezetek azért választottak, hogy megvalósítsák az általuk kezdeményezett célt a társadalmi rendben. A Skót Szabadkőművesség még ma is a „Szent Birodalom uralmának” nevezi ezt a célt.72
56. Per la restituzione della Cantica dell’Inferno alla sua forma primitiva, in: Nuovo Patto, 1921. szeptember-november, 506–532. o.
57. A harmadik „elemi mozgást”, a megnövelő mozgást az 1000-es szám jelképezi; a három szimbolikus szám összege 1022, amit – Dante állítása szerint – „az egyiptomi tudósok” az állócsillagok számának tekintettek.
58. Érdekes megfigyelni az alábbi – időben egymást követő – adatok sorozatát: 1307-ben Szép Fülöp V. Kelemen pápa egyetértésével lefogatja és bebörtönzi a Templomos Rend Nagy Mesterét és fő tisztségviselőit (állítólag 72 személyt, ami ugyancsak egy szimbolikus szám). 1308-ban Luxemburgi Henriket császárrá választják, 1312-ben a Templomos Rendet hivatalosan eltörlik, majd 1313-ban VII. Henrik császár titokzatos körülmények között meghal – kétségkívül megmérgezték. 1314-ben volt a templáriusok kivégzése, perük hét évig tartott. Ugyanebben az évben Szép Fülöp király és V. Kelemen pápa egy időben meghalnak.
59. Purgatórium, XX. 91–93. Dante szerint Szép Fülöp indítóoka zsugorisága és mohósága volt; a feltételezettnél talán szorosabb kapcsolat áll fenn a neki tulajdonított két tett: a Templárius Rend megsemmisítése és a királyi pénz rontása között.
60. Purgatórium, XX. 94–96.
61. E szavak jelentése héberül: „Bosszút, ó Uram!”; az Adonait szigorúan szó szerint „Uram”-nak kell fordítani, s megfigyelhető, hogy Dante a szövegben ilyen értelemben használta.
62. Paradicsom, XXX. 124–148. Ez az a szövegrészlet, amely a „convento delle bianche stolé”-ra utal. A már említett szervezetek jelszava az Altri volt, amit Aroux a következőképpen értelmez: Arrigo Lucemburghese, Teutonico, Romano Imperatore (Dante hérétique, révolutionnaire et socialiste, 227. o.); véleményünk szerint a Teutonico szó pontatlan, és a Templare szóval helyettesítendő. Egyébként a Templomos Rend és a Teuton Lovagrend között volt bizonyos kapcsolat; nem véletlen, hogy csaknem egyszerre alapították őket: az előbbit 1118-ban, az utóbbi 1128-ban – Aroux feltételezi, hogy az altri (valaki) szót lehet úgy értelmezni, ahogy Dante tette egy bizonyos szövegrészben (Pokol, IX. 9.), és hasonlóképpen lehet a tal (olyan) szó (Pokol, VIII. 130. és IX. 8.) értelmezése: Teutonico Arrigo Lucemburghese.
63. A 11-es szám fennmarad a skót 33. fokozat rítusában, ahol is éppen a Templomos Rend felszámolásának dátumához társítják egy olyan kronológia szerint, amely a szabadkőműves, nem pedig a közönséges időszámítást veszi figyelembe.
64. Apokalipszis, XIII. 18.
65. Purgatórium, XXXIII. 43–44. [... egy, kit Ötszáztizenötnek írnak, Istentől küldve...].
66. Pokol, I. 100–112. Jól ismert, hogy a nőstényfarkas Róma első szimbóluma volt, de a császárság korában a sassal helyettesítették.
67. E. G. Parodi, Pœsia e Storia nella Divina Commedia.
68. A Veltro egy agárkutya, és Aroux egyfajta szójáték lehetőségét sugallja a cane (kutya) és a tatárok vezetője által viselt Khan (kán) cím között; így egy olyan névnek, mint a Can Grande della Scala, aki Dante protektora volt, nagyon könnyen lehet kettős jelentése. Ez a kapcsolat egyáltalán nem valószínűtlen, mivelhogy nem ez az egyetlen példa, amely a hangtani hasonlóságon alapuló szimbolizmusból adódhat; hozzátehetjük még, hogy különböző nyelvekben a can vagy kan gyök jelentése: „hatalom”. Ez az ideák ugyanazon rendjéhez való kapcsolódást fejezi ki.
69. A Császár, ahogyan Dante elképzelte, teljesen a Csakravartira, vagyis a hinduk egyetemes uralkodójára hasonlít, akinek fő tevékenysége abban áll, hogy megteremti és megóvja a szarvabhaumika békét, vagyis azt, amely az egész földre kiterjed. Bizonyos kapcsolat áll fenn a Birodalomnak és Mohjiddin Kalifátusának teóriája között.
70. Hozzá lehet egyébként tenni, hogy a Dux azonos a tatár Kánnal.
71. Ugyanígy a DIL betűk – a Diligite justitiam... szavak kezdete, melyek először különállóan jelennek meg (Paradicsom, XVIII. 78.) – értéke 551, mely számot, bár más sorrendben, de ugyanazok a számjegyek alkotnak, mint az 515-öt, és amely ugyanúgy 11-re vezethető vissza.
72. A skót Legfelső Tanácsok némelyike, különösen Belgiumban, alkotmányából és rituáléjából kiiktatta – ahol csak előfordult – a „Szent Birodalom” kifejezést. Ez e szimbolizmus és legalapvetőbb elemeinek páratlan meg nem értését jelzi, és mutatja, hogy az elkorcsosulás milyen fokára jutott – legmagasabb tisztségviselőiben is – a korunkbeli szabadkőművesség némely frakciója.