Ossendowski tudósítása szerint valaha a „Világkirály” többször megjelent Indiában és Sziámban „áldást osztva az emberekre egy bárányt koronázó almával”. Ez egy különösen figyelemre méltó részletté válik, ha összevetjük Saint-Yves a „Bárány és a Kos-Korszakról” szóló leírásával.142 Jelentőségét még inkább elnyeri, ha észrevesszük, hogy a keresztény szimbolikában számos ábrázolása felfedezhető egy hegyen lévő báránynak. Erről a hegyről négy folyó ered, amelyek egyértelműen megegyeznek a „földi Paradicsom” négy folyójával.143 Mint már említettük, Agartthának a Kali-Juga kezdete előtt más volt a neve, tudniillik Paradésának hívták, ami a szanszkritban a „legfelső országot” jelenti, s ami jól alkalmazható a „Világszívnek” is nevezett par excellence spirituális centrumra. Ez az a szó, amelyből a khaldeusok a Pardest és a nyugatiak a Paradicsomot megalkották. Ily módon szó szerinti értelmének világossá kellene tenni, hogy miért jelöli ez mindig, különböző formáiban is ugyanazt a dolgot, mint a héber kabbala Pardesa. Összegezve, amit a „Pólus” szimbolikája kapcsán megtárgyaltunk, nem nehéz felismerni, hogy a „földi Paradicsom” hegye nem más, mint a „sarkhegy”. Szinte minden tradíciónak megvan a saját elnevezése a hegyre, a hinduk Merunak, a perzsák Alborzsnak, a nyugati Grál-legenda Montsalvat-nak hívja. Ezenkívül ott van az arab Qaf-hegy,144 valamint a görög Olümposz, melyeknek oly sok tekintetben ugyanaz a jelentése. Ezek olyan területet jelölnek, amely az átlagember számára a „földi Paradicsomhoz” hasonlóan hozzáférhetetlenné lett, s amely kívül van az emberi világot az adott ciklikus időszakok végén eltörlő kataklizmák hatókörén. E terület, ami bizonyos védikus és avesztai szövegek szerint valóban a „legfelső ország”, az északi Pólus irányában fekszik még a szónak szó szerint értelmében is. Elhelyezkedése az emberi történelem különböző szakaszaihoz képest változhat, de szimbolikus értelemben mindig poláris marad, mert alapvetően mindig azt a mozdulatlan tengelyt jelöli, ami körül a mindenség örvénylik.
A Kali-Juga eljövetelét megelőzően a hegyet magától értetődően ábrázolták „világcentrumként”. Úgy is mondhatjuk, hogy némileg nyitottan működött, és még nem süllyedt föld alá. E szerint ez felel meg annak, amit normális időszaknak nevezhetnénk, kívül a lezáródás korszaka által diktált sajátos feltételeken, amelyek a fennálló rend felfordulását eredményezik. Eltekintve a ciklikus törvények vizsgálatától, hozzá kell tenni, hogy a hegy és a barlang szimbólumainak, bár megvan az önálló létjogosultságuk, valójában egymás komplementerei.145 Amellett a barlangot úgy is kezelhetjük, mint ami a hegy belsejében vagy közvetlenül alatta helyezkedik el.
A „világcentrumot” más, ős-tradíciók szimbólumai is megjelenítik, amelyek közül a legfigyelemreméltóbb és a legszélesebb körben elterjedt az omphalosz.146 Görögül a szó köldököt jelent, általános értelemben pedig minden olyanra vonatkozik, ami centrális, mint például a kerékagy. A szanszkrit nabhi szónak ugyanez a másodlagos jelentése, mint ahogy az ugyanebből a gyökből származó szavaknak is a germán és kelta nyelvekben; elsősorban a nab és nav formákra gondolva itt.147 Az ezekkel világosan azonosítható gall nav vagy naf a „vezető” értelmét hordozza, valamint ezt a megnevezést használják Istenre is, s így valóban centrális helyzetben levő legfőbb személy ideáját fejezi ki.148 A „kerékagy” jelentése különösen fontos ebben a tárgykörben, mivel a kerék egyetemesen a világ egy mozdulatlan pont körüli örvénylését szimbolizálja, miáltal a szvasztika szimbolikájával is összefüggésbe hozható. Habár ez utóbbinál a kerületet nem a centrumra való közvetlen utalás céljából ábrázolják, mert a szvasztika nem a világ, hanem a Princípium világra vonatkozó akciójának képmása.
Az omphalosz szimbólumát egyszerűen egy sajátos, természetesen spirituális és nem földrajzi terület centrumába helyezhetjük, bár bizonyos esetekben e kettő egybeeshet. Ha ez utóbbi eset állt fenn, a kérdéses területen lakó emberek számára a hely valóban a „világcentrum” fizikai hasonmása volt ugyanúgy, ahogy az általuk birtokolt tradíció a primordiális tradíció olyan formában történő adaptációja volt, ami leginkább megfelelt mentalitásuknak, létfeltételeinek. A legismertebb omphalosz Delphoi templomában van, abban a templomban, ami az egész ókori Görögország eredeti spirituális centruma volt.149 Anélkül, hogy minden okot felsorakoztatnánk ennek az állításnak az igazolására, meg kell jegyezni, hogy Delphoiban évente kétszer összegyűlt az Amphiktionok Tanácsa, ahol valamennyi hellén nép képviselője jelen volt, tulajdonképpen az egyetlen tényleges kapcsolatot jelentve a hellének között. E szövetség ereje esszenciálisan tradicionális jellegében nyugodott.
Az omphalosz materiális szinten rendszerint szentkő, ismert francia nevén „bétyle” (az „Istenség helye”) jelenítette meg, ami nyilvánvalóan nem más, minta héber Béth-El, azaz „Isten háza”. Ezt a nevet Jákob adta a helynek, ahol az Úr megnyilvánította magát neki álmában: „Jákób pedig fölébredvén álmából, monda: Bizonyára az Úr van e helyen, és én nem tudtam. Megrémüle annak okáért és monda: Mily rettenetes ez a hely; nem egyéb ez, hanem Istennek háza, és az égnek kapuja. És felkele Jákób reggel, és vevé azt a követ, melyet feje alá tett vala, és oszlopul állítá fel azt, és olajat önte annak tetejére; És nevezé annak a helynek nevét Béthelnek, az előtt pedig Lúz vala annak a városnak a neve.”150 Úgy mondják, Béth-El, „Isten háza” ezt követően vált Béth-Lehemmé, a „Kenyér házává”, azzá a várossá, ahol Krisztus született.151 A kenyér és kő között fennálló szimbolikus rokonságot mindig érdemes megvizsgálni,152 ugyanis jelen esetben ez teszi világossá, hogy Béth-El nemcsak a helyre, hanem magára a kőre is vonatkozik: „És ez a kő, a melyet oszlopul állítottam fel, Isten háza lészen...”.153 Ennélfogva ennek a kőnek kell lennie a valódi „Istenszékhelynek” (miskan), Sekinah hazájának, bár e megjelölést később a Tabernákulumra alkalmazták. Mindezek magától értetődően kapcsolódnak a „spirituális influenciák” (berakoth) tárgyköréhez, úgyhogy amikor az összes archaikus nép körében fellelhető kőkultuszról beszélünk, rögtön észrevehetjük, hogy sohasem magukat a köveket, hanem a bennük lakó Istenséget tisztelték.
Az omphaloszt megjelenítő kő, Jákobéhoz hasonlóan oszlop formát is felvehet. Nagyon valószínű, hogy a kelta „menhíreknek” ugyanez az értelme. Velük kapcsolatban, Delphoi esetéhez hasonlóan próféciák hangzottak el, ami könnyen érthetővé válik, ha a fentiekkel egyetértésben „Istenszékhelyekként” szemléljük őket. „Isten háza” természetesen a „világcentrummal” egy. Az omphalosz kúp alakban is megjelenhet, akárcsak Kübelé fekete köve, ahol a kúp a „szenthegyet”, a „pólus” szimbólumát, az Axis Mundit, a „világtengelyt” jeleníti meg. Egy másik változat szerint tojás alakú volt, s így közvetlen kapcsolatba hozhatják egy másik különösen fontos szimbólummal, a „világtojással”.154 Amíg az omphaloszt rendszerint kőként írták le, addig ez utóbbi többnyire domb vagy halom alakját vette fel, ami a „szenthegy” egy újabb megfelelője. Kínában például az „öt világtáj” földjéből négyszögű, piramis alakú dombot vagy halmot építettek minden királyság vagy feudális tagállam centrumában. A piramis négy oldala megfelelt a négy kardinális pontnak, míg a csúcs magának a centrumnak.155 Bármilyen különös, de az „öt világtáj” Írországban is megtalálható, ahol a „Vezér álló kövét” hasonló módon állították fel minden egyes birtok közepén.156
A kelta népek közül az írek őrizték meg a legtöbb adatot az omphaloszról. Valaha az országot öt részre osztották, s közülük az egyiket a latin mediusszal azonos ősi, kelta medionból, azaz „középből” származó, manapság „Meath”-re angolosított Mide-nak nevezték.157 Mide királyságát négy másik királyságról leválasztott területekből hozták létre, ami a felségjogon keresztül Írország legfőbb királyának lett birtoka, akinek a többi uralkodó alá volt rendelve.158 Uisneach-ban, pontosan az ország középpontjában volt egy gigantikus méretű kő, amit a „Föld köldökének” és a „részek kövének” (ail-na-meeran) neveztek, mivel ez jelölte azt a helyet, ahol a négy régebbi királyságot elválasztó határvonalak a Mide királyságon belül egy pontban futottak össze. Itt gyűltek egybe minden év május elsején a kelták, ami nagyon hasonlít a druidáknak „szent helyükön” mediolanonban vagy „medio-nemeton”-ban, Galliában, a carnutesek országában tartott újraegyesüléséhez. A hasonlóság a delphoi Amphiktionok Tanácsával egyenértelmű.
Írország négy királyságra, továbbá egy központi régióra való osztása nagyon ősi tradíció öröksége volt. Emiatt az elrendezés miatt hívták Írországot a „négy mester szigetének”,159 habár e címet és ennek szinonimáját, az Erint, azaz a „zöld szigetet” eredetileg egy sokkal északabbra fekvő Ogügia vagy annak a már nem ismert, esetleg eltűnt Thulé elnevezésű földnek a jelölésére használták, amely nemcsak egyike volt a legfontosabb spirituális centrumoknak, hanem egy bizonyos ciklus alatt a legfőbb spirituális centrum volt. A „négy mester szigetének” az emléke szintén megtalálható az eddig még mellőzött kínai tradícióban, közelebbről egy taoista szövegben: „Jao császár, bár nagy hibákat követett el, mégis őszintén hitte, hogy eszmei módon uralkodik. Azonban miután meglátogatta a négy mestert a távoli Ku-si szigetén, ahol a »megvalósult emberek«, a csen-jenek, a primordiális állapotot önmagukban helyreállítók éltek, felismerte, hogy mindent elrontott. Felfedezte a magasrendű ember160 közömbösségének (helyesebben a nem-cselekvő cselekvés szabadságának) tökéletességét, aki a kozmikus kereket forogni engedi.”161 Egy másik megközelítésben a „négy mester” azonos a négy maharadzsával, „nagy királlyal”, akik az indiai és tibeti tradícióban a négy világtáj felett uralkodnak.162 Ezek ugyanakkor megfelelnek az elemeknek; míg a legfőbb Mester, az ötödik a centrumban, a „szenthegyen” trónol, megszemélyesítve az Akasát, az étert, valamint a hermetikusok quintessentiáját vagy quinta essentiáját, a primordiális elemet, amelyből a többi négy keletkezett.163 Ezzel analóg tradíciók Közép-Amerikában is fellelhetőek.
142. Az itt megtett utalásnak emlékeztetnie kellene egy már máshol is említett kapcsolatra a védikus Agni és a Bárány szimbóluma között (Dante ezoterizmusa, VIII. fejezet, L’Homme et son devenir selon le Védánta, 44. old.). Indiában a kos jeleníti meg Agni hordozóját, továbbá Ossendowski több ízben rámutat a Mongóliában még mindig létező Ráma kultuszára. Ellentétben azzal, amit a legtöbb orientalista állít, ennél fogva itt jóval többről van szó, mint csak buddhizmusról. Másrészről már foglalkoztunk a „Kos Korszak” emlékeivel, amelyek állítólag Kambodzsában még mindig fennmaradtak. Ez az információ azonban annyira rendkívülinek tűnik, hogy szerencsésebbnek tartjuk megjegyzés nélkül hagyni, így csak mint emlékeztetőt közöljük.
143. Figyelemfelkeltő a Bárány ábrázolása az Apokalipszisben említett hétpecsétes könyv kapcsán is. A tibeti lámaizmusnak is megvan a maga titokzatos pecsétje, s a kapcsolat nyilván nem pusztán véletlen.
144. Úgy mondják, a Qaf hegyét „sem szárazon, sem vízen” nem lehet elérni. („La bil-barr wa la bil-bahr.” Vesd össze azzal, ami korábban a Montsalvat-val kapcsolatban elhangzott.) Többek között a „Szentek hegye” („Dzsabal el-Awlija”) elnevezést is viseli, kapcsolódva Anne-Catherine Emmerich „próféták hegyéhez”.
145. Ez a komplementaritás a két egymással szembefordított háromszög, amely „Salamon pecsétjét” is megformálja. Összehasonlítható továbbá a korábban említett dárda és kehely, valamint más, ezekkel egyenértékű szimbólumok közötti kapcsolattal is.
146. Egy 1913-ban kiadott, Omphalus című könyvben W. H. Roscher tetemes mennyiségű dokumentumot gyűjtött össze e tényre alapozva minden rendű és rangú ember számára. Ennek ellenére tévesen állítja, hogy ez a szimbólum összekapcsolható azzal az emberi elgondolással, amely szerint ez a földfelszín alakjára vonatkoznék. Azt képzelte, hogy a szó szoros értelmében van egy centrum a föld felszínén, így jelezve a szimbolika mély értelmére vonatkozó teljes tudatlanságot. A következőkben néhány információt J. Loth L’Omphalos chez les Celtes című munkájából fogunk kölcsönözni (La Revue des études anciennes, 1915. július–szeptember).
147. A német Nabe (kerékagy) és a Nabel (köldök), hasonlóan az angol nave (kerékagy) és a navel (köldök) formákra. Ráadásul még ez utóbbi valaminek a közepét, illetve központi helyzetét is jelenti. A görög omphalosz és a latin umbilicus ugyanannak a gyöknek egyszerű módosulásából származik.
148. A Rig-Véda Agnit a „világ köldökének” nevezi, ami megint csak ugyanehhez az elgondoláshoz kapcsolódik. Mint már említettük, a szvasztika gyakran Agni egy szimbóluma.
149. Voltak más spirituális centrumok is Görögországban, de amelyek elsősorban a Misztériumokba való beavatás miatt őrződtek meg, mint például Eleuszisz és Szamotrákia, míg ellenben Delphoinak közvetlenül a hellén társadalom egészéhez kapcsolódó szociális szerepe volt.
150. Genezis, 28,16–19.
151. Meg kell említeni a fonetikai hasonlóságot a Genezis szövegében fellelhető Béth-Lehem és a Béth-Elohim között.
152. „És hozzámenvén a kísértő, monda néki: Ha Isten fia vagy, mondd, hogy e kövek változzanak kenyerekké.” (Szt. Máté, 4,3 és Szt. Lukács, 4,3). E szavak titkos jelentése kapcsolatban van azzal, amire itt utalunk: Krisztus tulajdonképpen valóban végrehajtotta ezt a transzformációt, csakhogy szellemi, s nem, ahogy az a kísértő kérte, anyagi értelemben; ahogy a szellemi rend analóg az anyagi renddel, de mintegy fejjel lefelé fordítva, úgy a démon kézjegye is mindent visszájára fordít. Krisztus, aki mint a testté lett Ige, abból a „mennyből alászállt élő kenyér”, ahonnan a felelet: „Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, a mely Isten szájából származik.” Ez az a kenyér, ami az Új Szövetségben az „Isten házát” jelölő követ helyettesítette; engedtessék meg továbbá, hogy hozzátegyük, ez az, amiért az orákulumok megszűntek. A megnyilvánult Ige „húsával” kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy a héber lehemnek megfelelő arab lahm szó pontosan „húst” jelent, s nem „kenyeret”.
153. Genezis, 28,22.
154. Némelykor, különösen a görög omphaloi esetében a követ kígyó vette körül. Ugyanilyen összetekeredett kígyó látható egyes khaldeai határkövek talapzatán vagy csúcsán, amelyeket a tulajdonképpeni bétyle-eknek kellene tekintenünk. Azonkívül a kő szimbóluma, miként a fáé (az Axis Mundi, a „Világtengely” másik alakja) általában szoros kapcsolatban áll a kígyó szimbólumával. Ugyanez érvényes a tojás szimbólumára is, különösen a keltáknál és az egyiptomiaknál. Az omphalosz ábrázolásának egyik figyelemre méltó példája a „kermariai szentkő”, a tetején lekerekített szabálytalan kúp, ami az egyik oldalán a szvasztika jelét viseli. J. Loth korábban említett művében felvételeket is közöl erről, valamint más ugyanilyen jellegű kövekről.
155. Az ötös számnak egy meglehetősen sajátos szimbolikus jelentése van a kínai tradícióban.
156. J. Loth: Breton Laws.
157. Érdemes megjegyezni, hogy Kínát is nevezték „középső birodalomnak”.
158. Mide királyság fővárosa Tara volt. A szanszkritban a Tara szó „csillagot”, különösen a Sarkcsillagot jelöli.
159. A Szent Patrick név, amelyet általában csak latinizált formájában ismernek, eredetileg Cathraige volt, ami a „négy szolgálóját” jelenti.
160. A „megvalósult ember”, lévén centrális helyzetben, többé már nem vesz részt a mindenség mozgásában, sőt a valóságos jelenlétével ő az, aki a mozgást irányítja, hiszen az „Ég Akciója” tükröződik benne.
161. Tchoang-Tseu (Csuang-ce), L. Weiger atya francia fordításában: I. fejezet, 213. oldal. Úgy mondják, Jao császár Kr. e. 2356-ban uralkodott.
162. Itt szintén észrevehetünk egy kapcsolatot az iszlám ezoterika négy Awtadjával.
163. A kereszt alakú ábrákon, mint például a szvasztikán, ezt a primordiális elemet a középpont, a Pólus jeleníti meg. A négy kardinális pont, valamint a négy másik elem a kereszt négy ágával van összefüggésben, ami a négyességet az összes lehetséges értelemben szimbolizálja.