Több különböző tradíció összhangban van mindazzal, amit a „legfelső ország” kapcsán kifejtettünk. Van erre egy másik, a Paradésánál minden valószínűség szerint ősibb, figyelemre méltó megnevezése is. Nevezetesen a már értelmezett Tula, amelyet a görögök Thulénak hívtak, s amit kétségtelenül egyenértékűnek vehetünk a „négy mester szigetével”. Ezt a nevet más területek is megkapták, úgyhogy még ma is fellelhetőek Oroszországtól egészen Közép-Amerikáig. Az sem kétséges, hogy minden ilyen terület spirituális uralom székhelyét képezte többé-kevésbé már távoli korokban, és hogy ezek a primordiális Tula uralom-kisugárzásai voltak. Ismeretes, hogy a mexikói Tula eredete a toltékokhoz kapcsolódik, akik mint mondják, Aztlanból („föld a víz közepén”) jöttek, amely egyértelműen Atlantisz. Ők hozták magukkal a Tula nevet szülőföldjükről, és adták egy centrumnak, amelynek következésképpen és bizonyos értelemben az elsüllyedt kontinenst kellett pótolnia.164 Másrészt az atlantiszi Tulát meg kell különböztetnie a hüperboreai Tulától, amely utóbbi az első és legfőbb centrumot az egész jelenlegi Manvantara számára jeleníti meg, s amely azonkívül, mint már láttuk, a valóban a pólusra helyezett „Szentsziget”-archetípus. Az összes többi „szentsziget”, bár ezzel ekvivalens jelentésű nevet hordoz, az eredetinek csak tükörképe. Ez még az atlanti tradíció spirituális centrumára is vonatkozik, ami csak a Manvantarának alárendelt másodrendű történelmi ciklust szabályzott.165 A szanszkritban a Tula szó „egyensúlyt” vagy „mérleget” jelent, s konkrétan a zodiákus Libra jegyét jelöli, jóllehet a kínai tradícióban az égi egyensúlyt eredetileg a Nagy Medve szimbolizálta.166 Ez a részlet rendkívül fontos, mivel a Nagy Medvéhez kapcsolódó szimbolika természetesen a legszorosabb módon kapcsolódik Pólushoz.167 E tárgykört érdemes lenne az itteni lehetőségeknél jobban kimeríteni,168 mindemellett érdemes felfigyelni a poláris mérleg és a zodiákális egyensúly között fennálló kapcsolatra. A zodiákus Libra jegyét az ítélet jegyének valamint, amint azt már a Melki-Tszedeq kapcsán megjegyeztük, az igazság attribútumának tekintették, miáltal látható, hogy neve a legfőbb spirituális centrumot jelölte.
Tulát továbbá „fehér szigetnek” is nevezték, ahol a fehér szín, amint már láttuk, a spirituális uralmat fejezte ki. Az amerikai tradícióban Aztlant egy fehér hegy szimbolizálja, bár ezt eredetileg a hüperboreai Tulára és a „sarkhegyre” alkalmazták. Indiában a „fehér szigetet” („Svéta-dvipa”) rendszerint Észak távoli vidékére helyezték,169 s az „élők földjével” könnyen azonosítható „megszenteltek földje” nevet kapta,170 bár a kelta tradícióban van egy látszólagos kivétel, ahol a „szentek szigetét” vagy a „boldogok szigetét”171 „zöld szigetként” írják le, centrumában egy bíbor csúcsú „fehér heggyel”,172 s e sziget a vízözönök alatt mindig érintetlen maradt.173 Ez a „Naphegy”, merthogy így is hívták, egyjelentésű a Meruval, amit a „fehér hegynek” is neveztek. Merut egy zöld öv veszi körül, mivel a tenger közepéből emelkedik ki,174 s fényháromszög sugárzik a csúcsán.
A spirituális centrumok „fehér szigetek” elnevezése, hasonlóan a többihez, a másodrendű spirituális centrumokra is tehát, és nem csak forrásukra, a legfőbb centrumra vonatkozott, és ehhez még hozzá kell tenni a fehérség gondolatát kifejező ország- és városneveket. Ezek meglehetősen gyakoriak, Albiontól Alba Longán, Róma anyavárosán175 és Argosz176 görög városán keresztül Albániáig. Eme dolgok oka rövidesen tisztázódik.
Kiegészítő magyarázatra szorul a spirituális centrumok „szenthegyet” tartalmazó szigetként ismeretes megjelenítése, mivel mindaddig, amíg elhelyezkedésének kézzelfogható egzisztenciája lehetséges, eltekintve attól, hogy nem minden „szentföld” volt sziget, szimbolikus jelentésének is kell lennie. A történeti tények, különösen a szakrális történetbe tartozók a maguk sajátos módján a minden világokat teljesen és egyetemesen harmóniába ötvöző és minden szimbolika alapját képező megfelelés törvényének következtében egy magasabb rend igazságait fordítják le. A szóban forgó megjelenítés által felidézett idea lényegében a „stabilitás”, ami egyedül a Pólus jellegzetessége: a sziget mozdulatlan marad a szakadatlan hullámverés, a külvilágot tükröző háborgás közepette. Ennek megfelelően szükséges átgázolni a „szenvedélyek tengerén”, hogy elérhető legyen az „üdvhegy”, a „béke szentélye”.177
164. Aztlan vagy Tula ideografikus jele egy fehér gém volt. Nyugaton a gém és a gólya ugyanazt a szerepet játssza, mint az íbisz Keleten. Mindhárom madárfigura megtalálható Krisztus jelképei között. Az egyiptomiaknak az íbisz volt Thot, azaz a bölcsesség szimbólumának egyike.
165. Az atlanti és a hüperboreai tradíció találkozási pontjának pontos meghatározása nagy nehézségeket támaszt, mert bizonyos nevek felcserélése sokszoros zűrzavart okoz; mindazonáltal a kérdés talán nem teljesen megoldhatatlan.
166. A Nagy Medvét még a Jáde Mérlegének” is nevezték, ahol a jáde kő a tökéletesség szimbóluma; más népek a Nagy Medvét és a Kis Medvét a mérleg két serpenyőjéhez hasonlították. Ez a szimbolikus mérleg kapcsolatban van a „Szifra di-Tszeniuthá”-ban (a „Misztériumok Könyve” a Zóhárban) megjelenő mérleggel. Ez utóbbit „egy olyan helyre függesztették föl, ami nincs”, azaz egy „meg nem nyilvánultra”, így képviselve világunk számára a poláris pontot; azt mondhatjuk, hogy a világ equilibriuma (egyensúlya) valóban a Póluson nyugszik.
167. Indiában a Nagy Medve szapta-riksa, azaz a hét Risi lakhelye; ez természetesen összhangban van a hüperboreai tradícióval, míg az atlanti tradícióban a szintén hét csillagból álló Plejádok foglalja el a Nagy Medve szerepét; azonkívül ismeretes, hogy a görögök számára a Plejádok Atlasz lányai voltak, és mint ilyeneket, Atlantidáknak hívták.
168. Azt is érdemes megjegyezni a Meru és a merosz között fennálló, korábban már említett fonetikai hasonlóság kapcsán, hogy az ősi egyiptomiak a Nagy Medvét „Comb” csillagképnek hívták.
169. Svéta-dvipa a Dzsambu-dvipa tizennyolc alosztálya közül az egyik.
170. Ez is emlékeztethet a nyugati antikvitás „szerencseszigeteire”, azonban ezeket a szigeteket nyugatra helyezték (a Heszperidák kertje). A görög heszper, valamint a latin vesper estét jelent, azaz a nyugatot, ami atlanti eredetű tradícióra utal, s egyúttal más oldalról a tibeti tradíció „nyugati egére” is emlékeztet.
171. A „szentek szigete”, valamint a „zöld sziget” elnevezést később Írország kapta meg és Anglia. Jegyezzük meg, hogy a Heligoland névnek is ugyanez a jelentése.
172. Itt újfent azzal a három hermetikus színnel (zöld, fehér, vörös) találkozunk, melyekre már a Dante ezoterizmusa című művünkben utaltunk.
173. A „földi Paradicsommal” foglalkozó hasonló tradíciókat már bemutattuk. Az iszlám ezoterikában a „zöld sziget” (el-dzsezirah el-khadrah) és a „fehér hegy” (el-dzsabal el-abiod) szintén jól ismert, bár nyilvánosan ritkán említették.
174. Másrészt néha szivárványszínű övet is említenek, amelyet össze lehet hasonlítani Írisz sáljával. Saint-Yves utal erre a Mission de l’Inde-ben és ugyanez megtalálható Anne-Catherine Emmerich látomásában is. Emlékezzünk még a szivárvány szimbolikájáról, valamint a hét dvipáról mondottakra.
175. A latin albus (fehér) az ugyanilyen jelentésű labanhoz is kapcsolható, amelynek nőnemű alakját, a Lebanahot valaha a Hold jelölésére használták. A latinban Luna egyaránt jelenthet „fehéret” és „fényességet”, lévén e két jelentés egymással kapcsolatban van.
176. Az argosz, azaz a „fehér” melléknév és a város neve között csak egyszerű hangsúlyozásbeli különbség van. Ugyanez a név hímnemben Argusz. Ez elvezet minket az argonauták Argo nevű hajójához (amelyet ráadásul Argusz épített, s amelynek árbocát a dodonai erdőből való tölgyfából készítették). Ebben a vonatkozásban még „gyorsat” is jelenthet a szó, ugyanis a gyorsaságot a fény és különösen a villámlás attribútumának tekinthetjük, de az első jelentése „fehérség” és „fényesség”. Az ezüst, a fehér fém, ami az asztrológiában a Holdnak felel meg, ugyanebből a szóból származik. A latin argentum (ezüst) és a görög argurosz (ezüst) nyilván azonos gyökerűek.
177. „A Jógi, átgázolva a szenvedélyek tengerén, egyesül a Nyugalommal, Önmagát önnön teljességében uralma alá hajtva” – mondja Sankaracsarja (Atmá-Bodha). A szenvedélyek itt mindazon kontingenciákat és ideiglenest jelölik, amelyek a „formák áramlását” alkotják. Ez az „alsó vizek birodalma” (aqua inferiora), ami valamennyi tradíció közös szimbolikájával összhangban van. Ez az, amiért a „nagy béke” meghódítását gyakran a navigáció hasonlatával jelenítik meg. Továbbá ez az egyik oka, hogy miért a hajó képviseli a katolikus szimbolikában az Egyházat. Megint máshol háborúval ábrázolják, mint ahogy a Bhagavad-Gítá szintén ezen a módon tolmácsolja, akárcsak az iszlám törvény szerinti „szent háború”, a dzsihad teóriája. Tegyük még ehhez hozzá a forma és a változás világa feletti uralmat szimbolizáló „vízenjárást”: Visnut hívják Nárajanának, vagyis annak, „aki a vizeken jár”. Az összefüggés az evangéliumokkal, ahol Krisztust tisztán látták, amint a vízen járt, kétségtelen.