Az a végső bizonyságtöredék bukkan fel teljes világossággal az összes tradíció idevágó örökségéből, hogy létezik egy archetipikus „Szentföld”. Ez az összes többi „szentföld” ősalakja, a spirituális centrum, amelyhez képest minden más alárendelt. A „szentföld” a „szentek földje”, a „boldogok földje”, az „élők földje” és „halhatatlanság földje” is. Az elnevezések egyenlő érvényességűek, ideértve az a „tiszta földet”197 is, amit Platón adott találóan a „boldogok hazájának”.198 E „haza” rendszerint a „láthatatlan világban” foglal helyet, ha azonban az ember ezt meg akarja érteni, emlékeznie kell arra, hogy ez a „láthatatlan világ” azonos az összes hagyomány által említett „szellemi hierarchiákkal”, amelyek tulajdonképpen beavatási fokozatokat jelölnek.199
Földi ciklusunk jelenlegi korszakában, mondhatni a Kali-Juga alatt, a „szentföldet” őrzői a profán szem elől rejtve tartják, s míg arról bizonyos külsődleges híreket adnak, addig minden tekintetben teljesen láthatatlan és hozzáférhetetlen marad mindazoknak, akik nem birtokolják a megközelítéséhez szükséges képességeket. Ha meghatározott helyet kellene kijelölni ennek, azt vajon szó szerint vagy csak szimbolikusan, esetleg mindkétféleképpen kellene érteni? Az egyszerű válasz az, hogy mind a földrajzi, mind a történeti tények birtokolnak egy szimbolikus érvényességet, ami nem fosztja meg valódiságuktól, sőt nyilvánvaló realitásukon túl ez ruházza fel őket nagyobb jelentőséggel.200
Nem állítjuk, hogy témánkat teljességgel kimerítettük; korántsem. Azonban a már elmondottak elvezethetnek további összefüggések megértéséhez. Másrészt ez a tanulmány mélyebbre hatolt minden ezt megelőzőnél, amit talán egyesek majd szemünkre vetnek. Meggyőződésünk azonban, hogy nem mondtunk túl sokat, sem olyasmit, amit nem kellett volna feltárni, s ezért úgy gondoljuk, a legkevesebb hajlandóságot sem kell mutatnunk az azzal kapcsolatos vitába bocsátkozásra, hogy itt van-e a megfelelő pillanat e szokatlan téma nyilvánosság előtti kifejtésére. Továbbá a megfelelő pillanat e pontján jegyezzük meg, hogy azon körülmények között, amelyektől körülvéve manapság élünk, az események olyan sebességgel követik egymást, hogy számos dolog, amelyek okai nem mindenki számára nyilvánvalóak, a vártnál jóval előbb találhat alkalmazásra, egyelőre abszolút nem látott módon. S bár tartózkodni kívánunk minden olyasmitől, ami „profetikus” színezetű, mégis Joseph de Maistre201 következő szavai, ha lehet, még igazabbak ma, mint egy évszázaddal ezelőtt: „Roppant eseményre kell készülnünk az isteni rendben, ami felé oly gyorsuló tempóban haladunk, hogy azoknak, akik érzékelik, meg kell döbbenniük. A félelmetes jóslatok már kinyilvánították, hogy az idő elközelgett.”
197. A Japánban működő buddhista iskolák között van egy Dzsjo-do nevű, ami lefordítva „szűzföldet” jelent; ez felidézi a „Tisztaság Testvérei” (Ikhwan Esz-Szafa) iszlám felekezetet, nem is beszélve a középkorban még meglévő nyugati kathárokról, akiknek neve tisztaságot jelölt. Azonkívül valószínű, hogy a Szufi szó, utalva a muszlim beavatottakra (pontosabban azokra, akik elérték a beavatás végső célját, hasonlóan a hindu tradíció jógijaihoz) pontosan ugyanezt jelöli; ennek kapcsán jegyezzük meg, hogy a vulgáris etimológia a szufi szót a szufból, azaz a „gyapjúból” származtatja (amelyből állítólag a szufik ruhaviselete készült), nagyon helytelenül; a görög szophosz (bölcs) szóból való eredeztetése már elfogadhatóbbnak tűnik, figyelembe véve egy idegen kifejezés arab nyelvre való átültetésének nehézségét; vonzóbbnak tűnik ezért az az értelmezés, amely a szufit a szafából, a „tisztaság”-ból származtatja.
198. E „tiszta föld” leírása a Phaidón vége felé található meg, s mint már mondtuk, egyfajta párhuzam vonható közte és Dante „földi Paradicsoma” között.
199. Mellesleg a különböző világok úgyszólván állapotok, s nem helyek, bár szimbolikusan lehetséges így leírni őket; a jelölésükre szolgáló, a latin locusszal egybevágó szanszkrit loka szó utal erre a sajátos szimbolikára. Létezik egy időbeli szimbolizmus is, amely ugyanezeket az állapotokat egymásra következő ciklusok formájában írja le, annak ellenére, hogy az idő, akárcsak a tér, valójában mindössze egy hozzájuk tartozó feltétel, úgyhogy itt az egymásra következés csak egy oksági láncolat hasonlata.
200. Ez összehasonlítható a szent szövegek értelmezési szintjeinek többszörösségével, amelyek ahelyett, hogy szembeállnának vagy kizárnák, az egységbe fogott szintézis tudásának jegyében éppenséggel kiegészítik és harmonizálják egymást. Az itt jelzett szempontból a történelmi események időbeli, a földrajzi események pedig térbeli szimbolizmussal függenek össze; közöttük, miként maga az idő és a tér között is, kapcsolat, szükségszerű korreláció létezik, és ez az, amiért a spirituális centrum a figyelembe vett időszakok szerint eltérő elhelyezkedésű lehet.
201. Soirées de Saint-Petersbourg, tizenegyedik beszélgetés. Az előzetesen említett jóslat-megszűnésekkel kapcsolatos látszólagos ellentmondás elkerülése végett, mint az már Plutarkhosz is megtette, feltétlenül szükséges rámutatnunk, hogy a Joseph de Maistre által nagyon tág értelemben használt „orákulum” szó a köznyelvben nagyon gyakran kap pontatlan és hamis értelmet, teljesen eltérve attól, amit az antikvitásban jelentett.