A lény állapotai sokféleségének elmélete jó megértése céljából minden egyéb vizsgálódás előtt vissza kell térnünk valamennyi fogalom legősibbjéhez, a Metafizikai Végtelenhez, szemügyre véve ennek kapcsolatait az Egyetemes Lehetőséggel. Az a Végtelen, aminek nincs határa, amint ezt a megfelelő kifejezés etimológiai jelentése kimondja; ezt a kifejezést pedig, a maga sajátos értelmét megőrzendő, szigorúan annak jelölésére kell használnunk, ami egyáltalán semmilyen határral nem rendelkezik, kizárva mindazt, ami pusztán kivonja magát bizonyos sajátos korlátozások alól, miközben saját természete következtében teljesen alávetett más olyan korlátozásoknak, melyek lényegileg hozzátartoznak, amint a szóban forgó definícióban magában előforduló elemek hozzátartoznak logikai szempontból, ami voltaképpen nem más, mint az „ontológiainak” nevezhető szempont maga módján való lefordítása. Ez az utóbbi eset forog fenn, ahogyan ezt már több alkalommal jeleztük, a szám, a tér, az idő, sőt még a belőlük képződhető legáltalánosabb és legszélesebb körű fogalmak esetében is, amelyek pedig jóval meghaladják azokat a fogalmakat, amelyekkel róluk általában rendelkezünk;7 valójában pedig mindez csak a meghatározatlan területe lehet. Ehhez a meghatározatlanhoz, mikor ez mennyiségi jellegű, mint az iménti példákban, egyesek helytelenül a „matematikai végtelen” fogalmát fűzik, mintha egy jelzőnek, vagy egy minősítő határozónak a „végtelen” szóhoz való hozzácsatolása már önmagában is nem tartalmazna egy feltétel nélküli ellentmondást.8 Ennek a végesből eredő és csak annak kiterjesztéseként vagy kibontásaként tekinthető, következésképpen mindig a végesre redukálható meghatározatlannak semmilyen közös mértéke a valódi végtelennel éppen úgy nincs, mint az emberi vagy más fajta individuumnak magával a meghatározott kiterjesztések teljességével, amelyre pedig alkalmas, nem lehetne az a teljes lénnyel.9 A meghatározatlannak ez a véges alapján való képződménye, amellyel kapcsolatban olyan tiszta példával rendelkezünk a számsorok alakulásában, valójában csak azzal a feltétellel lehetséges, hogy a véges ezt a meghatározatlant lehetőségként már tartalmazza, amikor pedig a határok már odáig tágulnának, hogy bizonyos módon már szem elől vesztenők őket, vagyis egészen odáig, hogy kicsúsznak megszokott mérési módjaink alól, a véges ezeket akkor sem szünteti meg semmiképpen; az oksági viszony saját természete értelmében nyilvánvaló, hogy a „több” nem származhat a „kevesebb”-ből, a „Végtelen” sem a végesből.
Ez nem is lehet másként, amikor, mint abban a vizsgált esetben, bizonyos különleges lehetőségféleségekről van szó, amelyeket nyilvánvalóan más lehetőségféleségekkel való együttlét, tehát saját természetük korlátoz, ami annyit jelent, hogy ezek meghatározott lehetőségek, nem pedig az összes lehetőség mindenféle megszorítás nélkül. Ha a dolog nem így állna, akkor lehetetlenség, azaz a szó logikai értelmében véve abszurditás lenne olyan más lehetőségek meghatározhatatlanságának ez az együttléte, amelyek abba nincsenek belefoglalva, amelyekből pedig egyébként egyenként mindegyik meghatározatlan fejlődésre alkalmas.10 Ezzel ellentétben a Végtelen, hogy valóban az legyen, semmilyen megszorítást nem tűrhet el, ami abszolút feltétel nélküliséget és meg nem határozottságot tételez fel, mert bárminemű meghatározás szükségszerűen korlátozás, melynek révén néhány önmagán kívüli dolgot engedélyezne, tudniillik bármilyen más szintén lehetséges meghatározást. Egyébként a korlátozás jellegzetesen valódi tagadás: határt szabni annyit tesz annak számára, aki abba be van zárva, mint tagadni mindazt, amit ez a határ kizár; következésképpen a határ tagadása valódi értelemben egy tagadás tagadása, vagyis logikailag, sőt matematikailag is olyanfajta igenlés, hogy valamennyi határ tagadása a valóságban egyenlő teljes és abszolút igenléssel. Aminek nincs határa, abból semmit sem lehet tagadni, tehát az mindent magában foglal, azon kívül nincs semmi; az összes közül a legigenlőbb eszmét, a Végtelent, mivel ez az összes bárminemű különálló igenléseket magába zárja vagy foglalja, éppen a maga abszolút meghatározatlanságából következően nem fejezi ki negatív formájú fogalom. A nyelvben valóban szükségszerűen egyedi és meghatározott minden közvetlen igenlés, bármilyen igenlés legyen is, ellenben a teljes és abszolút igenlés nem másokat kizáró egyedi igenlés, mivel az egyedieket mind teljesen egyenlően magában foglalja; így mostantól fogva könnyű lesz megérteni szoros kapcsolatát az Egyetemes Lehetőséggel, amely az egyedi lehetőségeket ugyanezen a módon foglalja magában.11
A Végtelen éppen itt és most felállított fogalma12 tiszta metafizikai szempontból se meg nem tárgyalható, se meg nem vitatható, mert semmilyen ellentmondást nem foglalhat magában; a végtelen fogalma a szó logikájának értelmében a legszükségszerűbb,13 mert ez az a tagadás, amely ellentmondásos lenne.14 Valóban, ha az ember egyetemes és abszolút értelemben szemügyre veszi a „Minden”-t, akkor világos, hogy ez semmilyen módon nem lehet korlátolt, mert akkor csak valami olyasmi révén létezhetne, ami számára külső lenne, és ha lenne valami, ami számára külső, akkor nem lenne „Minden”. Egyébként fontos megjegyezni, hogy a „Minden”-nek ebben az értelemben semmiképpen sem kell asszimilálódnia valami különöshöz és meghatározatlanhoz, azaz egy olyan részekből összetett együtteshez, amelyek vele együtt meghatározott viszonylatban állanak; a „Minden” tulajdonképpen „részek nélküli”, mivel ezek a részek szükségszerűen viszonylagosak és végesek, vele semmilyen közös mértékkel nem rendelkezhetnek, ami annyit jelent, hogy számára nem léteznek;15 ez pedig elegendő annak megmutatásához, hogy ebből nem kell bármilyen különleges elmélet kialakítására törekednünk.16
Az, amit az Egyetemes Mindenről a maga legabszolútabb meghatározatlanságában az imént mondtunk, akkor is alkalmazható, amikor az ember ezt a Lehetőség szemszögéből veszi vizsgálat alá; ez pedig valójában nem meghatározás, vagy legalábbis csak minimális meghatározás, amelyre számunkra való felfoghatósága és főképpen bizonyos fokig való kifejezhetősége céljából van szükségünk. Más alkalommal már megállapítottuk,17 hogy a Teljes Lehetőség korlátozása a szó valódi értelmében lehetetlenség, mivel a Lehetőség korlátozás céljából való megértés előtt nem is érthető, ami pedig kívül esik a lehetőségen, az nem lehet más, mint lehetetlen; mivel azonban csak tiszta és egyszerű tagadás, a lehetetlenség, bármi legyen is, nyilvánvalóan nem korlátozható, amiből közvetlenül az következik, hogy az Egyetemes Lehetőség szükségszerűen korlátlan. Egyébként jól vigyázzunk arra, hogy ez természetesen csak az Egyetemes és Teljes Lehetőségre alkalmazható, amelyet ennél fogva csak a Végtelen egyik aspektusának nevezhetünk, amelytől semmilyen módon és semmilyen mértékkel nem különböztethető meg; a Végtelenen kívül semmi nem lehetséges, mert ez korlátozás lenne, tehát többé nem lenne Végtelen. A „végtelenek sokaságá”-nak elmélete abszurditás, mivel ezek egymást kölcsönösen korlátoznák, úgy, hogy valójában egyikőjük sem lenne végtelen;18 amikor tehát azt mondjuk, hogy az Egyetemes Lehetőség végtelen és korlátlan, ezalatt azt kell értenünk, hogy ez nem más, mint egy bizonyos aspektusból szemlélve maga a Végtelen a kimondhatóságnak abban a mértékében, hogy a Végtelennek vannak aspektusai. Mivel a Végtelen valóban „részek nélküli”, szigorúan véve valóságosan és „megkülönböztethetően” létező aspektusok sokaságáról sem lehet szó; az igazat megvallva, mi magunk vagyunk azok, akik a Végtelent ilyen vagy olyan aspektusból értjük meg, mert másként tenni nem vagyunk képesek, elméletünk pedig, még ha lényegében nem is volna korlátolt – pedig az, mivel mi egyéni állapotban élünk –, hogy kifejezhető legyen, mégis szükségszerűen korlátozottá válna, mivel ebből a célból meghatározott formát kell öltenie. Csak az a fontos, hogy a korlátozás eredetét és függőségét jól megértsük, nehogy ezt magának az Egyetemes Lehetőség határtalan területének, hanem a mi saját tökéletlenségünknek tulajdonítsuk, vagy még inkább azoknak a belső és külső eszközöknek, amelyekkel mint egyének ténylegesen rendelkezünk, valóságosan mással nem rendelkezvén, csak meghatározott és feltételektől függő léttel, és ezt a tökéletlenséget, mely pusztán esetleges és átmeneti, mint a feltételek, amelyekre vonatkozik és amelyekből származik, ne vigyük át.
Végezetül még megjegyezzük: ha valaki a Végtelenről és a Lehetőségről korrelatíve beszél, ez nem történhet abból a célból, hogy a két fogalom közt valójában nem létező különbséget tegyen; tehát a Végtelent inkább aktív aspektusa alapján szemlélik, míg a Lehetőség ennek passzív aspektusa;19 azonban aktív vagy passzív aspektusból mindig a Végtelent kell szemlélni, amelyet ezek az esetleges nézőpontok nem érintenek, a meghatározások pedig, bármilyen elv alapján állították fel ezeket, itt csupán csak a mi elgondolásunkkal kapcsolatban léteznek. Ez tehát ugyanaz, mint amiről máshol már beszéltünk távol-keleti tan terminológiáját követve: az „aktív tökéletesség” (Khien) és a „passzív tökéletesség” (Khouen), a Tökéletesség abszolút értelemben, amely azonos a maga teljes meghatározhatatlanságában értett Végtelennel; ez pedig, ahogy ezt már akkor megmondtuk, analóg azzal, de egy más fokozaton és egy jóval egyetemesebb szempontból, ami a Létben az „esszencia” és a „szubsztancia”.20 Mostantól fogva értsük meg jól, hogy a Lét nem foglal magában minden Lehetőséget, és hogy következésképpen a Végtelennel semmiképpen sem azonosítható; ezért azt mondjuk, hogy az általunk itt alkalmazott nézőpont sokkal általánosabb, mint az, ahonnan csak a Létet szemlélhetjük; ezt pusztán minden zavar elkerülése végett állapítjuk meg, mert később még lesz alkalmunk bővebb magyarázatra.
7. Megjegyzendő, hogy „általánost”, és nem „egyetemest” mondunk, mert itt csak bizonyos létállapotok speciális körülményeiről van szó és semmi többről; ez önmagában elegendő kell, hogy legyen annak megértéséhez, hogy hasonló esetben nem jöhet szóba a végtelenség kérdése, mivel ezek a körülmények nyilvánvalóan korlátozottak, mint ahogy azok az állapotok is, amelyekre ezeket alkalmazzák, és amelyek ezek meghatározásában közreműködnek.
8. Ha néha „metafizikai végtelent” mondunk, ezt pontosan azért tesszük, hogy világosabban fejezzük ki, és semmiképpen nincs szó „matematikai végtelen”-ről vagy „a Végtelen” más utánzatairól, ha szabad ezt így mondani – egy ilyen kifejezés sohasem esik az itt megfogalmazott megítélés alá, mert a metafizikai rend valóban határtalan, olyasféle, amelynek nincs semmilyen meghatározója, sőt éppen ellenkezőleg, megerősítése valami minden meghatározást meghaladónak, miközben az, aki „matematikai”-t mond, az maga e fogalom által korlátozza azt egy sajátos és szűkre szabott tartományra, a mennyiségére.
9. Ld. A kereszt szimbolikája XXVI. és XXX. fejezet.
10. Logikai és matematikai értelemben az az abszurd, ami ellentmondást foglal magában; ez tehát keveredik a lehetetlennel, mert ez a belső ellentmondás hiánya, amely a lehetőséget mind logikailag, mind pedig ontológiailag meghatározza.
11. A reális jelentésű lényegében igenlő, negatív formájú kifejezések alkalmazására vonatkozóan ld. Általános bevezetés a hindu doktrínák tanulmányozásához (Debrecen, 1999, Kvintesszencia Kiadó), 2. rész VII. fejezet és a L’homme et son devenir selon la Védánta, XV. fejezet.
12. Nem azt mondjuk, hogy definiáltuk, mert a Végtelen meghatározására törekedni nyilvánvalóan ellentmondás lenne; másutt már rámutattunk arra, hogy a metafizika szempontja a maga egyetemes és határtalan jellege folytán definiálásra még inkább alkalmatlan. (Általános bevezetés a hindu doktrínák tanulmányozásához, 2. rész V. fejezet.)
13. Ez a logikai szükségszerűség, amely annak lehetetlensége, hogy egy dolog ne az legyen, vagy más legyen, mint ami, minden egyedi feltételtől független – megkülönböztetendő attól a „fizikai”-nak nevezett szükségszerűségtől vagy a tény szükségszerűségétől, amely egyszerűen annak lehetetlensége, hogy a dolgok vagy lények ne alkalmazkodjanak ahhoz a világhoz, amelyhez tartoznak, és amely természetszerűen alá van rendelve azoknak a feltételeknek, amelyek ezt a világot meghatározzák, és amelyek csak ezen sajátos területen belül érvényesek.
14. Egyes gondolkodók az állítólagos „matematikai végtelen” ellen joggal érvelnek és kimutatják a benne lévő valamennyi ellentmondást (az ellentmondások eltűnnek, mihelyt számításba vesszük, hogy az maga a végtelenség), közben úgy vélik, hogy egyszersmind és egyidejűleg a metafizikai végtelenség lehetetlenségét is bebizonyították; ezzel az összetévesztéssel valójában mindössze csak azt bizonyítják, hogy egyáltalán semmit nem tudnak arról, amiről az utóbbi esetben szó van.
15. Más kifejezéssel, még ha meghatározatlan kiterjedésre képes is a véges, a Végtelennel szemben szigorúan véve mindig semmi; következésképpen egyetlen dolog, vagy egyetlen lény sem tekinthető a „Végtelen részének”, ez tulajdonképpen a „panteizmussal” összefüggő téves elméletek egyike, mert pusztán a „rész” szónak magának a használata is feltételezi az egésszel való meghatározott kapcsolat létét.
16. Különösen az kerülendő, hogy az Egyetemes Mindent olyan számtani összeg módjára fogjuk fel, amelyet részeinek egymás után való összeadása révén nyerünk. Egyébként amikor egy különleges mindenről van szó, akkor is két eset különböztetendő meg: egy igazi minden megelőzi részleteit és azoktól független; egy elképzelt minden logikailag részei után következik, amelyeknek pusztán összege, és nem más, mint amit a skolasztikus filozófusok „ens rationis”-nak neveztek, amelynek mint „minden”-nek a létezése annak a feltételnek van alárendelve, hogy olyanként gondolták el; az első minden önmagában rendelkezik a valóságos egység alapjával részei sokféleségénél magasabb rendű lévén, miközben a második más egységgel nem rendelkezik, mint amit mi gondolatban neki tulajdonítunk.
17. A kereszt szimbolikája, XIV. fejezet.
18. Uo. XXIV. fejezet.
19. Ez Brahma és Sakti-ja a hindu tanításban (ld. L’Homme et son devenir selon la Védánta, V. és X. fejezet.)
20. A kereszt szimbolikája, XXIV. fejezet.