Az előzőek során meghatároztuk a megnyilvánulás és a megnemnyilvánulás lehetőségei közti különbséget, miközben mind ezeket, mind pedig amazokat azonos módon és azonos minőségben a Teljes Lehetőség foglalja magában. Ez a különbség számunkra minden más különbségnél sajátosabbnak adódik, mint az egyetemes megnyilvánulás különböző módjainak különbsége, vagyis az általa megengedett lehetőségek különféle módjai, amelyek azon sajátos feltételek szerint oszlanak meg, melyeknek kölcsönösen alárendeltek, és amelyek a világok meghatározhatatlan sokaságát vagy a Létezés fokozatait képzik.
Ha így áll a helyzet, ha a Létet egyetemes értelemben határozzuk meg, mint a megnyilvánulás elvét, amely ugyanakkor önmagában képezi a megnyilvánulás összes lehetőségének egységét, akkor azt kell mondanunk, hogy a Lét nem végtelen, mivel nem esik egybe a Teljes Lehetőséggel; és annál is inkább nem az, mert a Lét mint a megnyilvánulás elve csakugyan magában foglalja a megnyilvánulás valamennyi lehetőségét, de csak annyiban, amennyiben megnyilvánulnak. A Léten kívül tehát ott van az összes többi, vagyis a megnemnyilvánulás összes lehetősége is, valamint a megnyilvánulás lehetőségei maguk is, amennyiben megnemnyilvánult állapotban vannak; itt található a Lét maga is, mert nem tartozhatván a megnyilvánuláshoz, mivel éppen annak elve, önmaga megnemnyilvánult. Ezért azt, ami a Léten kívül és túl van, más fogalom hiányában kénytelenek vagyunk Nem-Létnek nevezni; ezt a negatív kifejezést pedig, ami számunkra semmiképpen nem a „semmi” szinonimája, amint bizonyos filozófusok nyelvében felbukkan – azonkívül, hogy közvetlenül a távol-keleti metafizikai tanítás terminológiája sugalmazta, eléggé igazolja valamilyen elnevezés szükségessége, hogy róla beszélni lehessen, és csatlakozik az általunk fentebb tett megjegyzéshez, hogy a legegyetemesebb fogalmak, mivel a legmeghatározatlanabbak, a kifejezhetőség mértékében csak negatív alakú fogalmakban fejezhetők ki, amint ezt a Végtelennel kapcsolatban már láttuk. Azt is mondhatnók, hogy az imént tárgyalt értelemben a Nem-Lét több, mint a Lét, vagy ha úgy tetszik, magasabbrendű a Létnél, ha ezen azt értjük, hogy azt foglalja magában, ami a Lét kiterjedésén túl van, és hogy elvileg magát a Létet is magába zárja. Mihelyt azonban a Nem-Létet a Léttel szembehelyezzük, vagy egyszerűen megkülönböztetjük, akkor sem az egyik, sem a másik nem végtelen, mivel ebből a szempontból egymást valamilyen módon korlátozzák; a végtelenség a Lét és a Nem-Lét egységéhez tartozik, mivel ez az egység azonos az Egyetemes Lehetőséggel.
A dolgokat még a következő módon is kifejezhetjük: az Egyetemes Lehetőség szükségszerűen magában foglalja a lehetőségek összességét, és azt mondhatjuk, a Lét és a Nem-Lét ennek két aspektusa; a Lét, amennyiben a lehetőségeket (vagy pontosabban néhányat közülük) manifesztálja; a Nem-Lét, amennyiben ezeket nem manifesztálja. A Lét tehát minden megnyilvánultat magában foglal; a Nem-Lét minden megnemnyilvánultat magában foglal, beleértve magát a Létet is; az Egyetemes Lehetőség azonban egyszerre foglalja magában mind a Létet, mind a Nem-Létet. Ehhez hozzátehetjük, hogy a megnemnyilvánult tartalmazza azt, amit megnemnyilvánulhatónak nevezünk, vagyis a megnemnyilvánulás lehetőségeit, és a megnyilvánulhatót, vagyis a megnemnyilvánulás lehetőségeit, és a megnyilvánulhatót, vagyis a megnyilvánulás lehetőségeit, amennyiben azok nem nyilvánulnak meg – ellenben a megnyilvánulás nem tartalmaz természetesen mást, mint ugyanezeket a lehetőségeket, amennyiben megnyilvánulnak.31
A Lét és a Nem-Lét viszonyát illetően lényeges megjegyezni, hogy a megnyilvánulás állapota mindig átmeneti és feltételes, és hogy még a megnyilvánuló lehetőségek számára is egyedül a megnemnyilvánulás az abszolút állandó és feltétel nélküli.32 Ezzel kapcsolatban hozzátesszük, hogy a megnyilvánultból, hogy egy elég gyakran használt kifejezést vegyünk, semmi „el nem veszhet” másként, mint úgy, hogy a megnemnyilvánultba megy át; természetesen csak a megnyilvánulás sajátos szempontja alapján minősül „veszteségnek” ez az átmenet (amelyik, ha egyéni megnyilvánulásról van szó a szó etimológiai értelmében, rendszerint „transzformáció”, vagyis átmenet formán túlra), mivel a megnemnyilvánulás állapotában minden dolog ezzel éppen ellenkezőleg lényegében örökké fennáll, függetlenül minden sajátos és korlátozó feltételtől, amely a megnyilvánult létezést így vagy úgy jellemzi. A „semmi sem vész el” joggal való hangoztatása céljából, még a megnemnyilvánultra való korlátozással együtt is, az egyetemes megnyilvánulás teljes együttesét kell csak szemügyre venni, és nem pusztán ezt vagy azt az állapotot a többi kizárásával, mert valamennyi állapot egymás közötti fontosságának megfelelően mindig van lehetőség az egyikből a másikba való átmenetre, anélkül, hogy ez a folytonos átmenet, ami formaváltozás (magában foglalva a létfeltételekben történő megfelelő változást), minket a megnyilvánulás területéről valamiképpen eltávolítana.33
Ami a megnemnyilvánulás lehetőségeit illeti, azok lényegileg a Nem-Léthez tartoznak és természetük szerint nem léphetnek a Lét területére, ellentétben azzal, ami a megnyilvánulás lehetőségeivel történik; ez azonban, mint fentebb mondtuk, egyiknek a másik felett semmiféle fölényt nem biztosít, mivel mind ezek, mind pedig azok pusztán különböző valóságformákkal rendelkeznek és azokat saját természetükhöz illesztik; mindent összevéve, a Lét és a Nem-Lét megkülönböztetése teljesen esetleges, mivel ez csak a megnyilvánulás szempontjából tehető, ami lényegében maga is esetleges. Ennek a megkülönböztetésnek számunkra való fontosságát egyébként ez semmiképpen sem kisebbíti, mivel a mi jelenlegi állapotunkban lehetetlen magunkat ténylegesen más nézőpontra helyezni, mint ami a miénk, amennyiben mi magunk, mint feltételes és egyedi lények hozzá tartozunk a megnyilvánulás területéhez, és hogy ezen túlhaladni mi csak úgy tudunk, hogy magunkat metafizikai realizálás révén teljesen felszabadítjuk az egyéni létezés korlátozó feltételei alól.
A megnemnyilvánulás egyik lehetőségének példájaként idézhetjük az ürességet, mert ilyen lehetőség, legalábbis negatívan, érthető, vagyis bizonyos meghatározások kizárása révén: az üresség nemcsak valamennyi testi vagy anyagi tulajdonság kizárását foglalja magában, szélesebb értelemben nemcsak az összes formális minőséget, hanem még azt is, ami bármilyen módon kapcsolatban áll a megnyilvánulással. Tehát nonszensz azt állítani, hogy üresség lehetséges az egyetemes megnyilvánulásban,34 mivel az üresség lényegénél fogva a megnemnyilvánulás területéhez tartozik; ennek a fogalomnak lehetetlenség más érthető jelentést adni. Ezzel kapcsolatban erre az egyszerű kijelentésre óhajtunk szorítkozni, mert itt az üresség kérdését az összes velejáró és témánktól túlságosan eltérő járulékával együtt nem tárgyalhatjuk meg; különösen a tér esetében van ez így, ami néha súlyos zavarokhoz vezet,35 az erre vonatkozó megfontolások helye inkább az általunk sajátosan a testi létezés feltételeinek szentelni szándékozott tanulmányban lenne.36 Mostani nézőpontunkhoz még azt akarjuk egyszerűen hozzáfűzni, hogy az üresség, bárhogy is vizsgáljuk, nem a Nem-Lét, hanem annak csak egyik aspektusának nevezhető, azaz a magában foglalt lehetőségek egyikének, amelyek különböznek a Létbe foglalt lehetőségektől, tehát ezen kívül, sőt teljességében szemlélve, ami még jól mutatja, hogy a Lét nem végtelen. Egyébként amikor azt mondjuk, hogy egy ilyen lehetőség a Nem-Lét egyik aspektusa, akkor arra kell ügyelni, hogy ezt a lehetőséget nem foghatjuk fel megkülönböztető módon, mert ez a mód kizárólag a megnyilvánulásra alkalmazható; ez magyarázza meg azt, hogy ha az üresség, vagy bármi más hasonló jellegű lehetőségét tényleg meg is érthetnők, mégis miért fejezhetjük ki csak egészen negatív kifejezéssel: ez a minden Nem-Létre vonatkozóval kapcsolatos egészen általános megjegyzés igazolja még e fogalom általunk való használatát.37
Hasonló szempontokat alkalmazhatnánk a megnemnyilvánulás összes többi lehetőségére is; elővehetnénk egy másik példát is, mint amilyen a csend, de az alkalmazás túl könnyű lenne ahhoz, hogy hasznos lenne hozzá ragaszkodni. Ezért ez alkalommal pusztán a következő észrevételre szorítkozunk: amiként a Nem-Lét vagy a megnemnyilvánult magában foglalja a Létet, vagy a megnyilvánulás elvét, a csend hasonlóképpen magában foglalja a beszéd princípiumát; más szóval, ahogy az Egység (a Lét) azonos a megnyilvánult metafizikai Zéróval (a Nem-Léttel), ugyanúgy a beszéd sem más, mint a kifejezett csend; de megfordítva, a metafizikai Zéró, mialatt csak megnemnyilvánult Egység, ugyanakkor sokkal több is, sőt végtelenül több, hozzá hasonlóan a csend, amely egy aspektusban megfelel az éppen körülírtaknak, nem egyszerűen a ki nem fejezett beszéd, mert ezen kívül érvényben kell azt is hagynia, ami kifejezhetetlen, vagyis megnyilvánulásra képtelen, ennél fogva megkülönböztető jellegű meghatározásra, mert aki kifejezést mond, az megnyilvánulást, sőt határozott megnyilvánulást mond.38 A csend (megnemnyilvánult) és a beszéd (megnyilvánult) között ekképpen létrehozott kapcsolat megmutatja, hogyan lehetséges a megnemnyilvánulás azon lehetőségeit megérteni, amelyek analogikus átvitel útján a megnyilvánulás bizonyos lehetőségeinek megfelelnek,39 anélkül, hogy egyébként a Nem-Létbe bármi módon olyan tényleges megkülönböztetést szándékozna még itt bevezetni, amely ott nem lenne megtalálható, mivel a megkülönböztetett jellegű létezés (ami a szó valódi értelmében vett létezés) lényeges része a megnyilvánulás feltételeinek (a megkülönböztetett jelleg egyébként itt, az összes esetben, nem szükségszerűen szinonim az individuális jelleggel, mely utóbbi a formális megkülönböztetést speciálisan magában foglalja.40
31. L’Homme et son devenir selon la Védánta, XV. fejezet.
32. Természetesen, amikor „átmenetit” mondunk, akkor sem kizárólagosan, sem lényegileg nem az időbeli egymásutániságot tartjuk szem előtt, mivel ez a megnyilvánulásnak csak egyik sajátos módjára vonatkozik.
33. A lény állapotainak folytonosságával kapcsolatban ld. A kereszt szimbolikája, XV. és XIX. fejezetét. – Ez arra akar rámutatni, hogy az „anyagmegmaradás” és az „energiamegmaradás” úgynevezett elvei, bármely formában fejezzék is ki ezeket, valójában csak egészen relatív és megközelítő szimpla fizikai törvények, amelyek még alkalmazhatóságuk speciális területén belül is csak bizonyos megszorító körülmények között lehetnek igazak, olyan körülmények között, amelyek még akkor is fennállnának, ha mutatis mutandis az ember a fogalmakat megfelelően áthelyezve ki akarná terjeszteni az ilyen törvényeket a megnyilvánulás minden területére. A fizikusok egyébként kénytelenek elismerni, hogy bizonyos mértékig csak „határesetekről” van szó abban az értelemben, hogy az ilyen törvények szigorúan az úgynevezett „zárt rendszerekre” alkalmazhatók, sőt még megérteni is egy olyan együttest, amely az összes többitől teljesen elszigetelten kapcsolat és bármilyen csereviszony nélkül áll a rajta kívül levővel; a folytonosság ilyen megoldása igazi hézag lenne a megnyilvánulásban, lévén az együttes a többihez viszonyítva olyan, mintha nem volna.
34. Ezt állítják az atomisták.
35. Az „üres tér” fogalma ellentmondásos, mellesleg pedig megjegyezzük, hogy elegendő bizonyítékot nyújt az éther (Akása) elem létezéséhez, ellentétben olyan különböző ind és görög iskolák elméletével, amelyek csak négy testi elem létezését ismerik el.
36. Az ürességgel és a kiterjedéssel való kapcsolatára vonatkozóan ld. A kereszt szimbolikája IV. fejezetét.
37. Ld. a Tao-te king XIV. fejezetét.
38. Ez a kifejezhetetlen az (és nem érthetetlen, ahogy általában hiszik), amit primitíven „misztérium” szóval jelölnek, mert a görögben a müsztérion a müein-ből származik, aminek jelentése „hallgatni”, „csendesnek lenni”. Ugyanahhoz az igetőhöz, a mu-hoz (ebből származik a latin mutus, „néma”) csatlakozik a „müthosz”, „mítosz” szó, ami mielőtt értelmét elferdítették volna, hogy többé ne jelentsen mást, mint kitalált elbeszélést, azt jelölte, ami nem lévén képes közvetlenül kifejeződni, nem létezhet, csak szimbolikus ábrázolás révén, ami egyébként lehet szóbeli vagy ábrázolt.
39. Hasonló módon megvizsgálhatnók a sötétséget, magasabb értelemben véve, mint amelyik túl van a világos megnyilvánuláson, miközben alacsonyabb és szokásosabb értelmében a megnyilvánulásban egyszerűen a fény távolléte vagy hiánya, vagyis valami kizárólag negatív; a szimbolizmusban egyébként a fekete színnek ebben a kettős értelemben való használata ténylegesen megvan.
40. Megjegyezhetnők, hogy a megnyilvánulás itt szemügyre vett két lehetősége megfelel bizonyos alexandriai gnosztikus iskolák „Feneketlen Mélység”-ének (Büthósz) és a „Csend”-nek (Szigé), melyek valójában a Nem-Lét aspektusai.