Az előzőek a sokféle állapot elméletének alapját foglalják magukban a maga teljes egyetemességében: ha valamilyen lényt a maga teljességében veszünk szemügyre, akkor annak legalábbis virtuálisan mind a megnyilvánulás, mind a megnemnyilvánulás állapotaival együtt kell járnia, mert „totalitásról” valóban csak ebben az értelemben beszélhetünk; máskülönben csak valami olyan hiányos és töredékes dologgal szembesülünk, ami valóban nem képezhet teljes lényt.41 Fentebb már említettük, hogy egyedül a megnemnyilvánulás rendelkezik abszolút állandósággal, tehát a megnyilvánulás valóságát a maga átmeneti állapotában belőle meríti; ezáltal pedig látjuk, hogy távol attól, hogy „semmi” legyen, a Nem-Lét pontosan egészen az ellenkezője lenne, ha a „semmi” mégis rendelkezhetne ellentétével, ami számára még a „pozitivitás” egy bizonyos fokát feltételezné, tehát azt, hogy csak abszolút „negativitás”, vagyis tiszta lehetetlenség.42
Ebből következik, hogy a megnemnyilvánulás állapotai biztosítják a lény állandóságát és azonosságát; ezeken az állapotokon kívül pedig, vagyis ha a létet csak a megnyilvánulásban fogjuk fel a maga megnemnyilvánult princípiumához való kapcsolata nélkül, akkor ez az állandóság és ez az azonosság csak illuzórikus lehet, mivel a megnyilvánulás világa éppen a folytonos és végtelen módosulásokat magában foglaló múlónak és sokfélének a világa. Ennélfogva könnyen meg fogjuk érteni, hogy metafizikai szempontból mit kell gondolni az „én” állítólagos egységéről, vagyis az egyéni lényről, ami a nyugati és „profán” pszichológiában annyira nélkülözhetetlen: ez egyrészt töredékes egység, mivel a lénynek csak egy részére, elszigetelten és önkényesen vett állapotainak egyikére, a meghatározatlanul sok között az egyikre vonatkozik (és még ez az állapot is túl távol van attól, hogy általában a maga teljességében vizsgálják meg); másrészt pedig nem tekintve mást, mint azt a sajátos állapotot, amire vonatkozik, ez az egység ráadásul még annyira viszonylagos, amennyire csak lehet, mivel ez az állapot maga is különböző módosulások meghatározatlanságából áll össze, és ennek az egységnek annál kevésbé van valósága, mivel figyelmen kívül hagyja a transzcendens princípiumot (az „Abszolút Én”-t, vagy személyiséget), ami most valóban egyedül adhatná neki a lény azonosságát, permanensen, mindezen módosulatok során át.
A megnemnyilvánulás állapotai a Nem-Lét, a megnyilvánulás állapotai pedig a maga teljességében szemlélt Lét tartományához tartoznak; azt is mondhatjuk, hogy ez utóbbiak a Létezés különféle fokozatainak felelnek meg, ezek a fokozatok pedig a megnyilvánulás meghatározatlan sokaságú különböző módjai. A Létet, amint már mondtuk, magának a megnyilvánulás meghatározatlan sokaságú különböző módjai. A Létet, amint már mondtuk, magának a megnyilvánulás princípiumának kell felfognunk ahhoz, hogy itt világos különbséget tegyünk a Lét és a Létezés között; az Egyetemes Létezés tehát azon lehetőségek együttesének teljes megnyilvánulása lesz, amiket a Lét magával hoz, és amik egyébként a megnyilvánulás összes lehetőségei, és ez magában foglalja ezeknek a lehetőségeknek feltételes módon való tényleges fejlődését. Tehát a Lét magában foglalja a Létezést és metafizikailag több ennél, mivel ennek a princípiuma; a Létezés tehát nem azonos a Léttel, mivel ez a determináltság kisebb fokának, következésképpen az egyetemesség magasabb fokozatának felel meg.43
Noha a Létezés lényegileg egyetlen, mégpedig azért, mert a Lét önmagában egy, azért mégis magában foglalja a megnyilvánulás módjainak meghatározatlan sokaságát, mert ezeket teljesen hasonlóképpen magában foglalja azáltal, hogy ezek szintén lehetségesek, ebben a lehetőségben pedig benne van az, hogy mindegyikőjüknek saját feltételei szerint kell realizálódnia. Ebből az következik, ahogy másutt már megmondtuk, a „Létezés”-nek erről az „egyetlenségéről” az iszlám ezoterizmusa alapján beszélve (arabul Wahdatul-wujud),44 hogy a Létezéssel a maga „egyetlenségében” is az egyetemes megnyilvánulás összes módjainak megfelelő fokozatok meghatározatlansága jár együtt (az egyetemes megnyilvánulás mélyén ugyanaz van, mint a Létezés maga); a Létezés fokozatainak ez a meghatározhatatlan sokfélesége pedig korrelative magában foglalja (hogy egy akármilyen lényt szemügyre vegyünk ennek a Létezésnek teljes területén) a lehetséges megnyilvánulás állapotainak hasonlóképpen meghatározhatatlan sokféleségét, amelyek mindegyikének az Egyetemes Létezés által meghatározott egyik fokozaton kell realizálódnia. Tehát egy lénynek egy állapota egy egyetlen fokozatba foglalt sajátos lehetőség fejlődése, ezt a fokozatot pedig a megnyilvánulás területén való realizálódás alapján tekintetbe vett szóban forgó lehetőséget fenntartó feltételek határozzák meg.45
Így tehát a lény minden egyes megnyilvánulási állapota megfelel a Létezés egy fokozatának, azonkívül pedig ez az állapot magával hozza a feltételek különböző kombinációinak megfelelően azokat a különböző módosulatokat, amelyekre ugyanaz az általános megnyilvánulási mód alkalmas; végül minden módosulat maga is a másodlagos és elemi módosulatok meghatározatlan sorozatát foglalja magában. Például, ha a lényt az emberi egyéniség sajátos állapotában figyeljük meg, akkor ennek az egyéniségnek testi része csak módosulat, és ezt a módosulatot nem éppen egy sajátos létezési feltétel szabja meg, hanem a lehetőséget körülhatároló feltételek egész együttese, mivel a feltételek egyesülése meghatározza az érzéki vagy testi világot.46 Amint már mondtuk,47 a többiektől elszigetelten szemlélve e feltételek mindegyike kiterjedhet e módosulat területén túlra és akkor akár saját kiterjedése, akár különböző feltételek kombinációja révén más módosulat területét képezi ugyanennek a teljes egyéniségnek a részét alkotva. Másrészt minden módosulatot a megnyilvánulás egy bizonyos ciklusának folyamán fejlődésre alkalmasnak kell tekinteni, és különösen a testi módosulat számára e fejlődés által hozott másodlagos módosulások lesznek (az időbeli egymásutániság aspektusából szemlélve) létezésének összes pillanatai, vagy ami ugyanazt jelenti, összes tettei és összes gesztusai, bármilyenek is legyenek, amiket ezen létezése folyamán véghez fog vinni.48
Talán felesleges hangsúlyoznunk, hogy a lény teljességében az egyéni „én” milyen kicsiny helyet foglal el,49 mivel még teljes terjedelmében is csak egy olyan állapotot képez, mint a többi és a többiek meghatározatlansága között, és ezt a teljes kiterjedést akkor szerezheti meg, ha a maga teljességében vesszük szemügyre (és nem sajátos testi módosulatában), és még ezt is csak akkor, amikor a megnyilvánulás állapotainak vizsgálatára szorítkozunk; azonkívül azonban metafizikai szempontból ezek, a fentebb említett oknál fogva, a teljes lényben kevésbé fontosak.50 A megnyilvánulás állapotai között az emberi egyéniségen kívül vannak némelyek, amelyek az egyéni, vagyis formális állapotokhoz hasonlóan lehetségesek, miközben mások nem egyéni állapotok (informálisak), mindegyikük természetét meghatározzák saját feltételei, amelyek által megnyilvánulnak (mint a lény saját helye a hierarchikusan szervezett egységben), mivel mindig feltételes állapotokról van szó. Ami a megnemnyilvánulás állapotait illeti, világos, hogy sem a formának, sem bármilyen más megnyilvánult létezési mód más feltételeinek nem lévén alávetve, lényegileg egyénen kívüliek; azt mondhatjuk, hogy minden lényben ezek képezik a valóban egyetemest, tehát azt, ami által minden lény azzá kapcsolódik össze, ami a maga metafizikai és transzcendens princípiumában, amely összekapcsolódás nélkül alapjában véve teljesen esetleges és tisztára illuzórikus létezéssel rendelkezne.
41. Már az elején megállapítottuk, hogy ha a teljes lényről akarunk beszélni, noha ez a fogalom többé szabatosan nem alkalmazható, helyes, ha analogikusan ismét „egy lény”-nek nevezzük, mivel más megfelelőbb fogalom nem áll rendelkezésünkre.
42. A „semmi” tehát nem ellentéte a Létnek, ellentétben a szokásos állítással; a Lehetőséggel állhatna szemben, ha valódi fogalom módjára valamilyen ellentétbe léphetne; de mivel nem így áll a dolog, nincs ott semmi, ami a Lehetőséggel szemben állhatna, ez könnyen érthető, hiszen a Lehetőség valójában a Végtelennel azonos.
43. Megemlítjük még, hogy az „egzisztálni = létezni” szó etimológiája értelmében (a latin ex staré-ból) pontosan azt jelenti, hogy függésben, vagy feltételesen létezni; ez tehát annyi, mint önmagában nem rendelkezni saját princípiummal vagy kielégítő okkal, és pontosan ez a megnyilvánulás esete, amit később emiatt, a véletlent pontosabban meghatározva, meg fogunk magyarázni.
44. A kereszt szimbolikája, I. fejezet.
45. Szükséges ez a megszorítás, mert a maga megnemnyilvánult esszenciájában nyilvánvalóan maga ez a lehetőség sem lehet alávetve ilyen feltételeknek.
46. Ez az, amit a hindu tanítás a durva megnyilvánulás területeként jelöl meg; néha a „fizikai világ” névvel illetik, de ez a kifejezés kétértelmű, és ha ez a „fizikai” szó modern értelmével igazolható, ami valójában egyedül csak az érzéki minőségekkel kapcsolatban alkalmazható, akkor arra gondolunk, hogy erre a szóra jobb lenne megőrizni a maga ősi és etimológiai értelmét (a phüszisz-ből, a „természet” -ből); így akkor megértjük, hogy a szubtilis megnyilvánulás nem kevésbé „fizikai”, mint a durva megnyilvánulás, mert a „természet”, azaz tulajdonképpen a „levés” területe valójába teljes egészében azonos az egyetemes megnyilvánulással.
47. A kereszt szimbolikája, XI. fejezet.
48. Uo. XII. fejezet.
49. Uo. XVIII. fejezet.
50. Azt mondhatnók, hogy az „én” a számára megfelelő összes kiegészítéssel együtt összehasonlíthatatlanul kevésbé fontos, mint amennyi a modern nyugati pszichológusok és filozófusok neki tulajdonítanak, miközben végtelenül tágasabb lehetőségekkel rendelkezik, mint ők hiszik, és amit ők még csak fel sem tételeznek (ld. L’Homme et son devenir selon le Védánta, II. fejezet, és amit itt később mi fogunk mondani az egyéni tudat lehetőségeiről).