A Nem-Létben nem lehet szó az állapotok sokféleségéről, mivel lényegénél fogva ez a differenciálatlanság és a feltétel nélküliség területe; a feltétel nélküliség nem lehet alávetve az egynek és a sokfélének, a differenciálatlanság pedig nem létezhet megkülönböztethető módon. Ha mi mégis a megnemnyilvánulás állapotairól beszélünk, akkor ezt nem azért tesszük, hogy a megnyilvánulás állapotaival kifejezésbeli szimmetriát teremtsünk, mert ez jogosulatlan és teljesen mesterkélt volna; de megkülönböztetés valamilyen módjaként kénytelenek vagyunk ezt ide bevezetni, mert e nélkül az egészről nem is beszélhetnénk; viszont kötelesek vagyunk számot adni arról, hogy ez a megkülönböztetés önmagában nem létezik, hogy mi vagyunk azok, akik ezt teljesen relatív létezéssel ruházzuk fel, és hogy ekképpen azt, amit mi a Nem-Lét aspektusainak neveztünk, azt mi nem vehetjük szemügyre, hangsúlyozva egyébként mindazt, ami egy ilyen kifejezésben alkalmatlan és nem megfelelő. A Nem-Létben nincs sokféleség és – szigorúan véve – nincs egység sem, mert a Nem-Lét a Metafizikai Zéró, amelyet, hogy róla beszélni tudjunk, meg kell neveznünk, és amely az egységet logikailag megelőzi. Ezzel összefüggésben a hindu tanítás ezért kizárólag „nem kettősség”-ről (advaita) beszél, amit egyébként a negatív formájú fogalmak alkalmazásáról általunk fentebb mondottakhoz kell még csatlakoztatni.
Ebből az alkalomból lényeges azt megjegyezni, hogy a Metafizikai Zérónak a matematikai zéróhoz, amely csak jele semmi mennyiségnek nevezhetőnek, nincs több köze, mint az igazi Végtelenségnek az egyszerű meghatározhatatlanhoz, vagyis a meghatározatlanul növekvő, vagy a meghatározatlanul csökkenő mennyiséghez;51 és ha szabad így magunkat kifejezni, a kapcsolatnak ez a hiánya mégis ugyanolyan jellegű mind az egyik, mind a másik esetben, élve ezzel a fenntartással, mint az, hogy a Metafizikai Zérő a Végtelennek csak egy aspektusa; legalább is szabad ezt olyként alkalmaznunk, mint ami lényegében az egységet és következésképpen az összes többi tartalmazza. Valóban a primordiális egység nem más, mint az állított Zéró, vagy más kifejezéssel az Egyetemes Lét, abban a mértékben, amilyenben egy ilyen állítás lehetséges, ami már egy első meghatározás, mert ez az összes többi határozott, tehát feltételekhez kötött állítások legegyetemesebbike; ez az összes megnyilvánulást és összes megkülönböztetést megelőző első meghatározás pedig (beleértve az „esszencia” és a „szubsztancia” polarizálódását, ami az első dualitás, és mint olyan, az összes sokféleség kiindulópontja), lényegében az összes többi megkülönböztető meghatározást vagy állítást tartalmazza (a megnyilvánulás összes lehetőségének megfelelően), ez tehát annyit jelent, hogy az egység annál fogva, hogy állított, lényegében tartalmazza a többféleséget, vagy hogy ez maga ennek a többféleségnek a közvetlen princípiuma.52
Gyakran szeretnők tudni, és eléggé hiába, hogy a sokféleség hogyan léphet ki az egységből, nem véve észre, hogy ha a kérdést fel is tesszük, az semmilyen megoldást nem hozhat azon egyszerű oknál fogva, hogy rosszul tették fel és ebben a formában semmilyen valóságnak nem felel meg; valójában a sokféleség az egységet nem hagyja el, mint ahogy az egység sem hagyja el a Metafizikai Zérót, vagy mint ahogy az Egyetemes Mindent sem hagyja el semmilyen dolog, vagy mint ahogy a Végtelenen vagy a Teljes Lehetőségen kívül sem található semmilyen lehetőség.53 A sokféleség benne foglaltatik a primordiális egységben, és nem is szűnik meg abban belefoglaltan létezni azon tény révén sem, hogy megnyilvánulási módjában fejlődik; ez a sokféleség a megnyilvánulás lehetőségeié és ettől eltérően fel sem fogható, mert ez a megnyilvánulás foglalja magában a megkülönböztetett létezést; másrészt mivel lehetőségekről van szó, szükséges, hogy természetüknek megfelelő módon létezzenek. Így az egyetemes megnyilvánulás elve, miközben minden egy, sőt még önmagában egység, szükségszerűen tartalmazza a sokféleséget; ez a sokféleség pedig a maga meghatározatlan kifejlődéseiben meghatározatlanul megtörténve az irányok meghatározatlansága szerint54 teljes egészében a primordiális egységből fakad, amelyben mindig benne foglaltatik, amit pedig a benne lévő sokaság létezése semmiképpen nem érinthet vagy módosíthat, mert hiszen ő maga saját természete folytán nyilvánvalóan nem tudna megszűnni létezni, a szóban forgó sokféle lehetőséget pedig azért foglalja magában, mert éppen lényegénél fogva egység. Ennélfogva magában az egységben rejlik az, hogy a többféleség létezik, mivel pedig ez az egységet nem érinti, ezért ehhez viszonyítva létezése pusztán teljesen esetleges; azt is mondhatjuk még, hogy ez a létezés teljesen illuzórikus, amennyiben nem az egységhez viszonyítjuk, mint ahogyan az előbb tettük; saját princípiummal rendelkezvén egyedül az egység adja meg a sokféleségnek a számára megfelelő realitást; az egység pedig a maga részéről szintén nem abszolút és önmagában kielégítő princípium, mert valóságát a Metafizikai Zérótól nyeri.
A Lét nem a legfelsőbb princípiuma valamennyi dolognak, mivel csak az első állítás, a legprimordiálisabb meghatározás; megismételjük, hogy nem az, hanem csak a megnyilvánulás princípiuma, ebből pedig láthatjuk, hogy mennyire korlátolt azok metafizikai nézőpontja, akik a Létet kizárólag az egyetlen „ontológiára” szándékoznak leszűkíteni; a Nem-Létből absztrakciót fabrikálni így annyit tesz, mint valójában mindazt kizárni, ami a legigazabb és legtisztábban metafizikai. Ezt mellékesen megjegyezve, így arra a kérdésre fogunk következtetni, amelyet éppen az imént vizsgáltunk meg: a Lét önmagában egy, következésképpen pedig az Egyetemes Létezés, ami lehetőségeinek teljes megnyilvánulása, egyetlen esszenciájában és belső természetében; azonban sem a Lét egysége, sem a Létezés egyetlensége nem zárja ki sem a megnyilvánulási módok sokféleségét, ebből eredően a Létezés fokozatainak meghatározatlanságát általános és kozmikus rendben, sem pedig a lény állapotainak meghatározatlanságát a különálló létezések rendjében.55 Tehát a lény sokféle állapotának tekintetbevétele a „Lét” egységével semmiképpen sincs ellentmondásban, úgyszintén a „Létezés” egyetlenségével sem, ami ezen az egységen alapul, mivel a sokféleség sem az egyiket, sem a másikat nem érinti, bárhogy álljon is a dolog; ebből következik, hogy a sokféleség megállapítása a Lét egész területén – távol attól, hogy az egység állításának ellentmondjon, vagy hogy azzal bármi módon szembehelyezkedjék –, a neki mind logikailag, mind metafizikailag adható egyedül érvényes alapját itt találja meg.
51. A meghatározatlanul növekvő és a meghatározatlanul csökkenő e két esete valójában annak felel meg, amit Pascal helytelenül „két végtelen”-nek nevezett (ld. A kereszt szimbolikája, XXIX. fejezet; illik amellett a tény mellett kitartani, hogy sem az egyik, sem a másik semmiképpen nem lépi át a mennyiség terrénumát).
52. Még arra emlékeztetünk, mert nem hangsúlyozhatjuk eléggé, hogy a szóban forgó egység metafizikai vagy „transzcendentális” egység, ami itt az Egyetemes létre „azonos kiterjedésű” attribútumként alkalmazható, hogy a logikusok nyelvhasználatával éljünk (bár a „kiterjedés” fogalma és a vele korrelatív „megértés” nem alkalmazható szabatosan a „kategóriákon”, vagy az általánosabb nemeken túl, vagyis amikor az általánosról az egyetemesre megyünk át), ami pedig a kizárólag mennyiségi területen alkalmazható matematikai vagy numerikus egységtől, mint olyan lényegénél fogva különbözik; az előzőek során több alkalommal tett megjegyzésünk értelmében pedig ugyanez vonatkozik a sokféleségre is. Pusztán analógia és semmiképpen sem azonosság, sőt hasonlóság sem áll fenn az általunk tárgyalt metafizikai és a megfelelő matematikai fogalmak között; ezek és azok közös kifejezésekkel való jelölése valójában csak ezt az analógiát fejezi ki.
53. Ezért arra gondolunk, hogy amennyire lehetséges, el kell kerülnünk az olyan fogalmakat, mint amilyen az „emanáció”, amely a Princípiumból való kilépés hamis eszméjét, vagy inkább „képzetét” kelti.
54. Magától értetődik, hogy az „irányok” szót itt a térbeli lehetőségek figyelembe vételével alkalmazva szimbolikusan kell érteni, mert betű szerinti értelemben a megnyilvánulás lehetőségeinek csak egy nagyon kicsiny részére alkalmazható; az általunk most adott értelem megfelel mindannak, amit A kereszt szimbolikájában már kifejtettünk.
55. Nem mondunk „egyénit”, mert az itt szóban forgóban hasonlóképpen benne foglaltatnak az informális, tehát egyénfeletti megnyilvánulás állapotai is.