Idáig, ami sajátosabban az emberi lényt illeti, mindenekelőtt a sajátosan emberi állapotot egyébként kizárólagosan képező egyéni lehetőségek kiterjedését szemléltük meg; azonban ezt az állapotot birtokló lény legalábbis virtuálisan birtokolja az összes többi állapotot is, ami nélkül teljes lényről nem is lehetne szó. Ha mindezeket az állapotokat az emberi egyéni állapothoz viszonyítva vesszük szemügyre, akkor ezeket „ember előttire” és „ember utánira” oszthatjuk fel, anélkül azonban, hogy e fogalmak használata valamiképpen az időbeli egymásutániság gondolatát sugalmazná; „előttről” és „utánról” itt kizárólag csak szimbolikusan lehet szó100 és csak tisztán logikai következtetésről van szó, vagy inkább egyidejűleg logikairól és ontológiairól a lény fejlődésének különböző ciklusaiban, mivel metafizikailag, azaz fő szempontból lényegileg valamennyi ciklus egyidejű, ezek pedig legfeljebb valami véletlen folytán válhatnak egymásutánivá, tekintettel a megnyilvánulás bizonyos speciális körülményeire. Még egyszer hangsúlyozzuk a kérdést, hogy az időbeli feltétel, az ember a fogalmat bármennyire általánosítva feltételezze, csak bizonyos módosulataira, mint amilyen a testi módosulat (az emberi egyéniség kiterjesztéseinek némelyike kicsúszhat az időből anélkül, hogy az egyéni lehetőségek rendjét ebből a célból elhagyná), és hogy a lény kiteljesedésébe semmilyen címen nem szólhat bele.101 Egyébként pontosan ugyanez érvényes a térbeli vagy bármely más olyan körülményre vonatkozólag is, amelynek mint egyéni lények jelenleg alávetettjei vagyunk, éppen úgy, mint azokra, amiknek ugyanúgy alávetettje az összes többi, az Egyetemes Létezés területének teljessége által magában foglalt megnyilvánulási állapot.
A lény állapotainak együttesében az emberi állapothoz képest bizonyosan jogos különbséget tenni, hogy amint azt az imént megállapítottuk, az ember ezeket logikusan előzőeknek vagy későbbieknek, vagy pedig hogy ehhez képest felsőbb- vagy alsóbbrendűeknek nevezze, és már kezdettől fogva megindokoltuk, hogy egy ilyen megkülönböztetést mi igazol; azonban az igazat megvallva, ez csak részleges szempont, és az a tény pedig, hogy ez jelenleg a miénk, nem kell, hogy bennünk e tekintetben illúziókat keltsen; éppen ezért minden olyan esetben, amelyben nem feltétlenül szükséges ezt a nézőpontot elfoglalni, helyesebb egy általánosabb jellegű és megalapozottabb jellegzetességet nyújtó megkülönböztetési alapelvhez fordulni, soha nem felejtve el egyébként, hogy minden megkülönböztetés szükségszerűen esetleges. Valamennyi közül a legfőbb, ha szabad így mondani, és a legegyetemesebb alkalmazásra felhasználható megkülönböztetés a megnyilvánulás és a megnemnyilvánulás állapotainak a megkülönböztetése, ami mi e tanulmány kezdetétől fogva ténylegesen az összes többi elé helyeztünk, mert a sokféle állapot elméletének egésze számára döntő fontosságú. Mindazonáltal lehetséges, hogy néha egy másik, korlátozottabb jelentőségű megkülönböztetést veszünk szemügyre, olyat például, amire hivatkozva azt már nem alapozhatnók az egyetemes megnyilvánulásra a maga teljességében, hanem csupán a számunkra ismert általános vagy sajátos létfeltételek egyikére: a lény állapotait tehát két kategóriába fogjuk sorolni, aszerint, hogy a szóban forgó feltételnek alávetettek-e vagy nem, a megnemnyilvánulási állapotokat pedig, mivel feltétel nélküliek, minden esetben szükségszerűen a második kategóriába fogjuk sorolni, amelynek meghatározottsága teljesen negatív. Itt lesz tehát az állapotok egyik része, amelyek egy bizonyos meghatározott, egyébként többé-kevésbé kiterjedt terület belsejéhez tartoznak, másrészt pedig az összes többi, vagyis az össze olyan állapot, amely magán ezen a területen kívül esik; következésképpen bizonyos aszimmetria és aránytalanság áll fenn a két kategória között, amelyek közül valójában csak az első körülhatárolt, és bármi legyen is a sajátos elem, ez szolgál ezek meghatározásához.102 Egy ezt ábrázoló mértani ábra nyerése céljából legyen ez egy síkba rajzolt bármilyen görbe; ezt a görbét úgy képzelhetjük el, mint ami a síkot teljes mértékben két területre osztja fel: az egyik a görbe belsejében foglal helyet, ami azt magába zárja és elhatárolja, a másik pedig az, ami mindarra kiterjed, ami ugyanezen görbén kívül esik; a kettő közül az első terület meghatározott, míg a második meghatározatlan. Ugyanezek a megfontolások alkalmazhatók egy háromdimenziós térbe zárt területre is, amit mi a lény teljességének szimbolizálására használtunk fel; fontos azonban megjegyezni, hogy míg ebben az esetben a területek egyike szigorúan meghatározott (bár egyébként mindig meghatározatlan számú pontot foglal magában), mihelyt a terület zárt, addig a lény állapotainak felosztásában az a kategória, amely pozitív meghatározásra, tehát tényleges körülhatárolásra alkalmas, a meghatározatlan fejlődés lehetőségeit ugyanúgy megengedi, ha az egészhez viszonyítva feltételezhetően korlátoltan is. A mértani elhatárolásnak ezt a tökéletlenségét elkerülendő, elégséges ezt a magunkra erőltetett korlátozást megszüntetni, hogy zárt területet gondolunk el egy nem zárt terület kirekesztésével: egészen a meghatározatlan határáig terjedve egy vonal vagy egy terület, bármi legyen is, valóban mindig visszavezethető egy olyan zárt görbére vagy területre,103 amelyről kijelenthetjük, hogy ez a síkot vagy a teret két területre osztja, amelyek mindegyike meghatározott lehet, és amelyeknek egyikét, mint előzőleg, mégis a megfigyelt görbe vagy terület tulajdonságait eredményező pozitív meghatározás köt meg.
Abban az esetben, ha az állapotok összessége és ezek egyik között különbséget állapítunk meg, legyen ez emberi állapot vagy bármi más, akkor ennek meghatározó princípiuma az imént ajánlottól eltérő jellegű, mert ez egy bizonyos feltétel igenlésére és tagadására nem korlátozódhat feltétel nélkül.104 Mértanilag tehát a teret az alapként vagy összehasonlítási fogalomként vett állapotot képviselő sík által kettéosztottnak kell felfogni; ez helyezkedi el annak mindkét oldalán, aminek vizsgálatára rákényszerülünk, ami pedig ezeknek egyfajta, korábban ezzel nem rendelkező szimmetriát vagy egyenértékűséget ad. Erről a megkülönböztetésről máshol, általánosabb formában a hindu három guna elmélet kapcsán már szót ejtettünk:105 a bázist elhagyó sík lényegében meghatározatlan és bárminő meghatározott állapotot képviselhet úgy, hogy csak másodlagosan az, amit az emberi állapotra jellemzőként állapítanak meg, ha ennek a sajátos állapotnak a nézőpontjára akarnak helyezkedni.
Másrészt előnyös lehet, különösen az analógia korrekt alkalmazásának megkönnyítése céljából annak az utóbbi képviseletnek az összes esetre, sőt még azokra való kiterjesztése is, amelyekre az előző meggondolások után nem tűnik közvetlenül megfelelőnek. Ennek az eredménynek az eléréséhez természetesen csak bázisként kell ábrázolni azt, ami révén az ember az általa megállapított megkülönböztetést meghatározza, bármi legyen is az alapelv: a térnek a sík alatti része képviselheti majd a figyelembe vett determinációnak alávetettet, a fölötte levő pedig az ugyanennek a determinációnak alá nem vetettet fogja képviselni. Egy ilyen képviselet egyetlen nehézsége az, hogy a tér mindkét területe egyformán meghatározatlannak és azonos jellegűnek tűnik; ezt a szimmetriát azonban az ember megsemmisítheti, elválasztási síkjukat egy olyan tér határainak tekintve, amelynek középpontja meghatározatlanul eltávolodott csökkenő irányban, amit mi valóban a képviselet első módjára vezetünk vissza, mert csak sajátos esete ennek az egy zárt területre való redukálásnak, amire az imént utaltunk. Végezetül arra kell vigyázni, hogy a szimmetria látszata hasonló esetben csak a felhasznált szimbólum bizonyos tökéletlenségének köszönhető; egyébként pedig az egyik képviseletről mindig áttérhetünk a másikra, ha ott könnyebbséget, vagy más jellegű előnyt találunk, mivel a dolgok természetének ugyanezen elkerülhetetlen tökéletlensége folytán, amire a figyelmet gyakran felhívtuk, egyetlen képviselet általában elégtelen az itt szóban forgó koncepció tökéletes (vagy legalább a kifejezhetetlenen kívül más fenntartás nélkül) ábrázolásához.
Noha a lény állapotait ilyen vagy olyan módon két kategóriába osztjuk, magától értetődik, hogy ebben nyoma sincs semmiféle dualizmusnak, mert ez a felosztás egyetlen olyan elv segítségével történik, mint amilyen egy bizonyos létfeltétel, és valóban csak egyetlen meghatározottság létezik, az, amelyet egyszerre tekintünk pozitívnak és negatívnak. Egyébként bármennyire is jogosulatlan a dualizmus gyanújának elvetése céljából elegendő megfigyelni, hogy ezek a megingathatatlanságtól távol álló megkülönböztetések csak abból a teljesen relatív nézőpontból szemlélve léteznek, ahol megalapozottak, és hogy ezek maguk ezt az esetleges létet, az egyedülit, amire képesek, csak a magunk elmélete révén nekik nyújtott mértékben nyerik el. A teljes megnyilvánulás nézőpontja, noha nyilvánvalóan egyetemesebb a többinél, mégis ugyanannyira relatív, mint ezek, mivel maga a megnyilvánulás is teljesen esetleges; tehát ugyanez vonatkozik az általunk legalapvetőbbnek és a principiális rendben legközelebb állónak tartott megkülönböztetésre is, a megnyilvánulás és a megnemnyilvánulás állapotaira is, amint már másutt, a Létről és a Nem-Létről szólva nagyon ügyeltünk arra, hogy ezt megállapítsuk.
100. Ld. L’Homme et son devenir selon le Védánta, XVII. fejezet. Egyébként ezt az időbeli szimbolizmust a ciklusok elméletében állandóan használják vagy a lények együttesére, vagy sajátosan ezek valamelyikére alkalmazva; a kozmikus ciklusok kizárólag az Egyetemes Létezés állapotai vagy fokozatai, vagy ezek módosulatai, amikor alárendelt vagy korlátozottabb ciklusokról van szó, amelyek egyébként azoknak a kiterjedtebb ciklusoknak megfelelő fázisokat nyújtják, amelyekben integrálódnak, a rész és az egész általunk már említett analógiája alapján.
101. Ez nemcsak az idővel, hanem az ily módon szemügyre vett „tartam”-mal kapcsolatban is igaz, amely bizonyos felfogás szerint az időn kívül a váltakozás összes lehetséges módját magában foglalja, vagyis minden olyan körülményt, amely más létállapotban analogikusan megfelelhet annak, ami az emberi állapotban az idő (ld. A kereszt szimbolikája, XXX. fejezet).
102. Ld. L’Homme et son devenir selon le Védánta, II. fejezet.
103. Ahogy például az egyenes egy körre, a sík pedig egy gömbre vezethető vissza, mint az egyiknek és a másiknak a határai, ha sugarukat meghatározatlanul növekedni feltételezzük.
104. Az egyébként természetes, hogy ez az abszolút valóság szempontjából pozitív jellegű feltételnek, vagyis korlátozásnak vagy meghatározásnak a tagadó, amint ezt a negatív alakú fogalmak használatával, amint ezt a negatív alakú fogalmak használatával kapcsolatban már kifejtettük.
105. A kereszt szimbolikája, V. fejezet.