Az első fejezetben elmondottak értelmében az egy létfeltétel figyelembevételére alapozott megkülönböztetések közül a legfontosabbak egyike, sőt kétségtelenül kijelentjük, hogy az összes közül a legfontosabb a formális és az informális állapoté, mert ez a megkülönböztetés metafizikailag az egyéni és az egyetemes megkülönböztetésének egy aspektusa, ez utóbbi úgy tekintve, mint amelyik egyidejűleg magában foglalja a megnemnyilvánulást és az informális megnyilvánulást, amint az máshol már kifejtettük.106 Valóban, a forma bizonyos megnyilvánulási módok sajátos feltétele, nevezetesen az emberi állapotban ez a létfeltételek egyike; ezzel egyidejűleg azonban általános értelemben ez az egyéni létezés korlátozottságát jellemző mód is, ami így ennek meghatározására szolgálhat. Egyébként ez a forma természetesen nem szükségszerűen térbeli és időbeli, mint ahogyan ez az emberi testi módozat sajátos esetében érvényesül; semmiképpen nincs ez így a nem a térnek és időnek, hanem valami más feltételnek alávetett nem emberi állapotokban.107 A forma tehát nem valamennyi megnyilvánulási mód közös feltétele, de legalább az összes egyéni módé igen, amelyek egymástól ilyen vagy olyan más sajátosabb feltétel hozzákapcsolása révén különböznek; az egyénnek, mint olyannak saját természetét a megformáltság adja, és mindaz, ami a területéhez tartozik, mint az egyéni gondolat az emberben, szintén formális.108 Az általunk imént említett megkülönböztetés tehát valójában az egyéni és a nem egyéni (vagy egyénfeletti) állapotok megkülönböztetése, melyek közül az előbbiek az összes formális, az utóbbiak pedig az összes informális lehetőséget magukban foglalják.
A formális és az informális lehetőségek együttesét a különféle tradicionális tanítások „Alsó Vizek”-nek és „Felső Vizek”-nek nevezve szimbolizálják;109 általános formában és legszélesebb értelemben a Vizek, „passzív tökéletesség” értelmében a Lehetőséget,110 vagy az egyetemes princípiumot képviselik, ami a Létben „szubsztanciaként” (a Lét potenciális aspektusaként) határozható meg; ez utóbbi esetben csak a megnyilvánulás lehetőségeinek összességéről van szó, mivel a megnemnyilvánulás lehetőségei túl vannak a Léten.111 A „Vizek felülete” vagy elválasztási síkjuk, amit mi másutt „Égi sugarat” visszaverő síkként írunk le,112 tehát azt az állapotot jelzi, amelyben az egyénitől az egyetemesbe történő átmenet végbemegy, a „Vizeken-járás” jól ismert szimbóluma pedig a forma felszabadítását, vagy az egyéni állapot felszabadulását ábrázolja.113 Az a lény, aki elérte a „Vizek felületén” a neki megfelelő állapotot, de még nem emelkedett föléje, az mindaddig két káosz között függ, amelyekben kizárólag zűrzavar uralkodik és sötétség (tamasz) uralkodik, amíg be nem következik a lehetőségből a tettbe való átmenet harmonikus megszervezését meghatározó megvilágosodás, amely révén pedig, mint kozmogóniai Fiat Lux által megtörténik a káoszból kiemelő hierarchizálás.114
A káosz két formájának, a formális és informális káosznak ez a figyelembevétele számos szimbolikus és tradicionális alakzat megértéséhez nélkülözhetetlen;115 ezért tartottuk ezt itt feltétlenül megemlítendőnek. Egyébként ez a kérdés oly szorosan kapcsolódik jelen témánkhoz, hogy bár előző tanulmányunkban már tárgyaltuk, lehetetlen volt róla legalább röviden nem beszélni.
106. L’Homme et son devenir selon le Védánta, II. fejezet.
107. Ld. uo. XIX. fejezet és A kereszt szimbolikája, I. fejezet. „A forma, mértanilag szólva, a körvonal: ez a Határ megjelenése” (Matgioi: La voi metaphysique, 85. oldal). Ezt tangens egyenlettel való analógia révén úgy határozhatnók meg, mint egy görbe irányában ható tendenciák együttesét; természetesen ez a geometriailag megalapozott gondolat minőségi területen is használható. Arra is utaltunk, hogy a „közbülső világ” nem individualizált, de nem egyénfölötti elemeit illető meggondolásokba beleszólhatunk; ezeket az elemeket, valamint ideiglenes és mulandó individuációs lehetőségüket a távol-keleti hagyomány generikusan „bolygó hatások”-nak nevezi, meghatározva azt az irány, amely által ezek az emberi tudattal kapcsolatba lépnek (ld. L’Erreur spirite, 119-123. oldal).
108. Ez kétségtelenül ugyanolyan jellegű, mint ami Arisztotelész kijelentésén értendő, miszerint „az ember (mint egyén) soha nem gondolkodik képek nélkül”, vagyis formák nélkül.
109. A Vizek elválasztása kozmogóniai szempontból a Genezis elején (I. 6-7.) található megírva.
110. Ld. A kereszt szimbolikája, XXIII. fejezet.
111. Ld. L’Homme et son devenir selon le Védánta, V. fejezet.
112. A kereszt szimbolikája, XXIV. fejezet. A hindu szimbolizmusban ez az a sík, amely a Brahmandat vagy „Világtojást” – amelynek közepén Hiranjagarbha székel – két fél részre osztja; a „Világtojást” egyébként gyakran a Primordiális Vizek felületén úszva ábrázolják (ld. L’Homme et son devenir selon le Védánta, V. és XIII. fejezet).
113. A hindu tradícióban Visnu egyik neve Narajána, ez pedig szó szerint azt jelenti, hogy „Az, aki a Vizeken jár”; itt önként adódik a hasonlóság az evangéliumi hagyománnyal. A szimbolikus jelentésnek, akárcsak bárhol másutt, természetesen nincs semmilyen történelmi jellege, amint azt a második esetben gondolnók, ami egyébként annál kevésbé vitatható, mivel realizálása, egy bizonyos tényleges beavatási fok elnyerésének megfelelően, sokkal kevésbé ritka, semhogy ne tekinthetnők megszokottnak.
114. Ld. A kereszt szimbolikája, XXIV. és XXVII. fejezet.
115. Ld. többek között a távol-keleti Sárkány-szimbolikát, amely bizonyos mértékig az Igének, mint a „lehetőségek helye” nyugati fogalmának felel meg (ld. L’Homme et son devenir selon le Védánta, XVI. fejezet).