A sokféle állapotnak a teljes lény megvalósítása során történő hierarchizálása teszi egyedül lehetővé annak megértését, hogy tiszta metafizikai szempontból hogyan kell szemlélni azt, amit meglehetősen általánosan „szellemi hierarchiák”-nak neveznek. E megnevezés alatt rendszerint az embertől és egymástól is különböző lények hierarchiáit értik, mintha minden fokozatot sajátos és megfelelő állapotra korlátozott lények foglalnák el; a sokféle állapot koncepciója azonban nyilvánvalóan felment minket e nézőpont elfogadása alól, ami a teológia, vagy más speciális tudomány, vagy spekuláció számára talán nagyon megfelelhet, de aminek a metafizikához semmi köze nincs. Alapjában számunkra önmagában véve nagyon kevéssé fontos az emberen túli és az emberfeletti lények létezése, akik bizonyára meghatározatlanul sokfélék lehetnek, bárminő legyen is egyébként az őket illető megnevezés; ha e létezés elfogadásában teljesen igazunk is lenne, ez csak azért lenne, mert a minket körülvevő világban ezeket a nem emberi lényeket is látjuk, és mert következésképpen más állapotokban is jelen kell lenniök olyan lényeknek, akik az emberi megnyilvánuláson nem mennek keresztül (ezek csak olyanok lennének, akiket ebben nem emberi egyének képviselnének), következésképpen semmi okunk nincs még arra, hogy azt a magunk számára speciálisan lefoglaljuk, sem mint az emberen túli lényeknek, akik ugyanúgy léteznek, akiket pedig ugyanúgy vizsgálhatnánk. Senki sem gondol arra, hogy a földi világ nem emberi lényeinek részletes osztályozásából metafizikai vagy valami úgynevezett tárgyat csináljon; nem látjuk be, hogy miért legyen ott másként pusztán azon egyszerű tény miatt, hogy más világokban létező lényekről van szó, akik ha hozzánk viszonyítva magasabbrendűek is, ugyanolyan címen nem kevésbé részei az egyetemes megnyilvánulásnak. Csakhogy könnyű megérteni, hogy a filozófusok, akik a lényt egyetlen állapotra akarták korlátozni, az embert a maga többé-kevésbé kiterjedt individualitásában önmagában teljes egészet képezőnek tekintve, ha valamilyen oknál fogva mégis arra a homályos meggondolásra kényszerültek, hogy az Egyetemes Létezésben más fokozatok is vannak, akkor ezekből a fokozatokból csak olyan lények területét képezhették, akik számunkra teljesen idegenek, kivéve azt, ami minden lény számára közös lehet; másrészt az antropomorf tendencia ezeket egyidejűleg arra készteti, hogy eltúlozzák a természettel való közösséget, hogy ezen lények számára nemcsak az egyszerű analóg képességeket, hanem az egyéni ember tulajdonába tartozókhoz hasonlóakat, sőt azonosakat is igényeljenek.116 Valójában a szóban forgó állapotok az emberi állapottól olyan mérhetetlenül különböznek, hogy azt a modern Nyugat filozófusai még nagy vonalakban sem foghatták fel; ennek ellenére azonban ugyanezeket az állapotokat, bárkik legyenek is az ezeket jelenleg elfoglaló lények, az összes többi lény, beleértve az egyidejűleg más megnyilvánulási állapotban levő emberi lényt is, ugyanúgy megvalósítja, mert e nélkül, mint már említettük, szó sem lehetne bármely lény teljességéről, mely teljességnek, hogy valóságos legyen, szükségszerűen magában kell foglalnia valamennyi állapotot, mind a megnyilvánulásét (formális és informális), mind a megnemnyilvánulásét, mindegyiket annak megfelelően, ahogy a szóban forgó lény azt realizálni képes. Már megjegyeztük, hogy amit teologikusan angyaloknak neveznek, azt metafizikailag a lény magasabb állapotainak nevezhetjük,117 ugyanúgy, ahogy a középkori asztrológiában az „egek”, vagyis a különböző bolygó- és csillagszférák képviselték ugyanezeket az állapotokat, sőt azokat a beavatási fokokat is, melyeknek realizálásuk megfelel;118 az „egekhez” és a „poklokhoz” hasonlóan a hindu hagyomány dévái és aszurái pedig az emberi állapothoz viszonyítva felsőbb- és alsóbbrendű állapotokat képviselnek.119 Mindez természetesen nem zár ki egyetlen más lény számára alkalmas realizálási módot sem, ugyanúgy, mint az emberi lény számára alkalmasakat sem (amennyiben egyéni állapotát kiindulási pontnak és realizálási bázisnak vesszük); azonban a számunkra idegen módok éppen úgy nem fontosak, mint ahogy nem fontos az összes olyan forma, amelynek realizálására soha nem leszünk képesek (mint amilyenek a testi világ állati, növényi és ásványi formái), mert ezeket más lények az egyetemes megnyilvánulás meghatározatlansága folytán minden ismétlést kizáró rendjében már realizálták.120
Az imént elmondottakból az következik, hogy „szellemi” hierarchiák alatt tulajdonképpen nem érthetünk mást, mint a lény állapotainak az emberi egyént meghaladó összességét, még speciálisabban pedig az informális vagy egyénfölötti állapotokat, olyan állapotokat, melyeket egyébként az emberi állapotban lévő lények számára, méghozzá még testi és földi létük során is megvalósíthatónak kell tekintenünk. Valóban lényegében ezt a realizálást alkalmazzuk a lény kiteljesedésében, így a „Megszabadulás”-ban (Móksa vagy Mukti), melynek révén a lény minden speciális létfeltételtől megszabadul, teljes és tökéletes, nem lévén többé fogékony a különböző fokozatok iránt, mivel elérte mind „az életben való megszabadulást” (dzsivan-mukti), mind a „formától való megszabadulást” (vidéha-mukti), amint ezt másutt már volt alkalmunk kifejteni.121 Éppen ezért a jógiénál magasabb szellemi fokozat nem létezhet, akinek többé már nincs mit elérnie, miután elérte ezt a „Megszabadulást”, ami egyidejűleg „Egyesülés” (jóga), vagy „Végső Azonosság”; azonban, ha az elérendő cél valamennyi lény számára azonos, akkor természetesen saját „személyes útját” követve, vagyis a végtelen változatosságra képes módosulatok révén mindegyik eléri azt. Következésképpen érthető, hogy a realizálás során sokféle és különböző olyan szakasz volt, melyet a körülményeknek megfelelően folyamatosan vagy egyidejűleg járhattak végig, és amelyeket, miután még meghatározott állapotokra vonatkoztak, semmiképpen sem szabad összetéveszteni a céllal vagy végső eredménnyel, a teljes felszabadulással:122 ezek azok a fokozatok, amiket – bármennyire többé-kevésbé általános legyen is egyébként az alapul vett osztályozás – a „szellemi hierarchiákban” vehetünk szemügyre, ha szükség van rá, lehetséges módosulataik meghatározatlanságában, ami pedig természetesen az általunk elfoglalni szándékozott nézőponttól fog függni.123
Itt egy lényeges megjegyzést kell tennünk: az általunk említett fokozatok még esetleges és feltételekhez kötött állapotokat képviselnek, önmagukban metafizikailag nem fontosak, kizárólag csak annak az egyedül célnak a szempontjából fontosak, amely felé mind törekszenek, pontosan annyira, amennyire ezeket mint fokozatokat szemléljük, amihez pedig ezek csak előkészületet jelentenek. Egyébként a teljes és feltétel nélküli állapot és egy bármilyen különálló állapot között, ha ez kiemelkedett, hogy létezhessék, semmilyen közös mérték nem állhat fenn; azt pedig soha ne tévesszük szem elől, hogy a Végtelen szempontjából, lévén a megnyilvánulás teljes egészében szigorúan semmi, az állapotok közti különbségeknek, melyek azok részét képezik, nyilvánvalóan ugyanannak kell lenniök, önmagukban bármennyire jelentékenyek is, amennyiben kizárólag a feltételektől függő különböző állapotokat szemléljük, amiket ezek a különbségek egymástól elválasztanak. Ha egy magasabb állapotba való átmenet valamilyen módon relatíve kiindulási állapotként véve bizonyos fajta utat képez a „Megszabadulás” felé, akkor ez, amikor realizálni fogják, természetesen megszakítottságot foglal magában, ahhoz az állapothoz képest, amelyben az azt elérő lény ténylegesen található lesz, és hogy bármi legyen is ez az állapot, a benne lévő megszakítottság nem lesz sem mélyebb, sem kevésbé mély, mivel a „megnemszabadult” és a „megszabadult” lény állapota között kivétel nélkül egyetlen esetben sem lehet más kapcsolat, mint ami a különböző feltételekhez kötött állapotok között található.124
Valamennyi állapotnak az Abszolútum előtt való egyenlőségének értelmében, attól kezdve, hogy a szóban forgó fokozatok egyikén a végső célt elérte, a Lénynek egyáltalán nincs szüksége ezek valamennyijének előzetes végigjárásához, ezeket a lény attól fogva úgyszólván „ráadásként” birtokolja, mivel ezek kiteljesedésének integráns elemei. Másfelől azt a lényt, aki ilyenformán valamennyi állapot birtokában van, ha szükséges, nyilvánvalóan mindig ezen állapotok valamelyikéhez viszonyítva vizsgálhatjuk sajátosabban, mintha ténylegesen oda lenne „elhelyezve”, noha valójában az összes állapotot túl van, önmagában foglalja valamennyit, távol állván attól, hogy ezek közül bármelyik őt foglalhatná magában. Hasonló esetben azt mondhatnók, hogy ezek az állapotok bizonyos mértékig ezen lény különböző aspektusai, anélkül, hogy feltételeik őt legkevésbé is befolyásolnák, mert számára ezek csak illúzióként léteznek, mivel amennyiben valóban „abszolút én”, állapota lényegileg feltételektől mentes. Így maradhat fenn a formális, sőt a testi külső is „az életben megszabadult” (dzsivan-mukta) lény számára, akit „testében való tartózkodása során tulajdonságai éppen úgy nem befolyásolnak, mint ahogy az égboltot sem érinti az, ami benne lebeg”;125 és ugyanúgy nem érinti az összes többi esetlegesség sem, legyen az egyéni vagy egyénfölötti, vagyis formális vagy informális állapot, amelyre ezek a megnyilvánulás rendjében vonatkoznak, ami számára alapjában véve csak az összes esetlegesség summája.
116. Ha az „angyali” állapotok az informális megnyilvánulást képező egyénfeletti állapotok, akkor az ember az angyaloknak semmilyen sajátosan egyéni jellegű képességet nem tulajdoníthat; például, mint fentebb mondtuk, nem tulajdoníthatunk nekik kizárólag az emberi egyénre jellemző észt, és csak kizárólag intuitív értelemmel rendelkezhetnek.
117. L’Homme et son devenir selon le Védánta, X. fejezet. Ebből a szempontból különösen jellemző De angelis Aquinói Szent Tamásról írt tanulmánya.
118. Dante ezoterizmusa (Bp., 1995, Stella Maris Kiadó), 10. és 58-61. lap.
119. A kereszt szimbolikája, XXV. fejezet.
120. Uo., XV. fejezet.
121. L’Homme et son devenir selon le Védánta, XXIII. fejezet.
122. Uo., XXI. és XXII. fejezet.
123. Ezek a „szellemi hierarchiák”, amennyiben az őket felölelő különféle állapotokat ugyanannyi tényleges beavatási fokozat elnyerése révén realizálják, megfelelnek annak, amit az iszlám ezoterikában „beavatási kategóriáknak” (Tartibut-takawwuf) neveznek; e tárggyal kapcsolatban különösen Mohjiddin ibn Arábi értekezésére utalunk, amely pontosan ezt a címet viseli.
124. Ld. L’Homme et son devenir selon le Védánta, XX. fejezet.
125. Sankaracsarja: Átma-Bodha, XIII. fejezet.